Xeropan: milliárdos forgalom a cél 2020-ra

Közel 800 ezer euró (250 millió forint) tőkebefektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől az angol nyelvtanulás könnyed és szórakoztató formáját kínáló Xeropan International Kft. Az idén alapított társaság küldetése, hogy gyakorlati, az életből vett és folyamatosan bővülő témáik segítségével a minden helyzetben jól használható, élő nyelvtudás „ragadjon” a felhasználóikra. „Tankönyvi, magolós, idejét múlt tananyagok helyett filmek előzeteseit, TV showk párbeszédeit, híranyagokat dolgozunk fel, hogy a velünk tanulók ne egy idegen bolygón érezzék magukat, ha külföldiekkel kell kommunikálniuk. A módszerünk lényeg éppen az, hogy anyanyelvi környezetbe helyezzük a tanulókat, hozzászoktatjuk őket az anyanyelvi kiejtés megértéséhez és kognitív gondolkodásra is késztetjük őket, hogy az adott szituáció segítségével felfedezzék a számukra ismeretlen szófordulatok jelentését” – nyilatkozta az egyik cégalapító, a jelenlegi cégvezető, Al-Gharawi Madzsid Attila. Az alkalmazás az elmúlt években már folyamatosan növekvő bevételt termelt a másik cégalapító, Mile Ferenc másik cégének. Kérdésünkre az ügyvezető elmondta, hogy ez havi pár ezer eurót jelentett. A társaság 2020-ig milliárd forintos árbevétel elérését tűzte ki célul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A Netlife robotizálná az ügyfélszolgálatokat

hét szept 10 , 2018
A Netlife Robotics, a Netlife Kft. (korábban Netlife Bt.) új spin-off üzletága bejelentette, hogy a Pepper nevű humanoid robot, és a hozzá kapcsolt saját, hazai fejlesztésű know-how segítségével szeretné megteremteni a jelenleginél sokkal kellemesebb ügyfél-élmény alapjait nemzetközi és hazai ügyfélszolgálatokon is. A mesterséges intelligenciával és hangfelismerő technológiával rendelkező Peppert a világon […]