Az előfizetéses online zenehallgatás repítette 2023-ban a hangfelvételipart. Utóbbi összbevétele tavaly 10,2 százalékkal 28,6 milliárd dollárra nőtt, Magyarországon 16 százalékos növekedés mellett 9,3 milliárd forint volt ez a szám. Az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) közzétette a Global Music Report című jelentést, a szervezet hazai képviselője, a Magyar-Hangfelvétel-kiadók […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nagy hangsúlyt helyez a fogyasztók védelmére a világhálón is, és elemzi a mesterséges intelligencia (MI) piaci versenyre gyakorolt hatását is. A GVH fogyasztóvédelmi világnap – március 15. – alkalmából kiadott közleménye szerint a MI robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja […]

Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a hírolvasók figyelmét 2023-ban leginkább a pápalátogatás, a törökországi földrengés, a Wagner-csoport zendülése, az Izrael-Hamasz háború és Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos hírek kötötték le. Blogunk szerzői úgy gondolják, hogy 2024 hívószava a pedofília lesz. Az NMHH a tájékoztatása szerint a hírportálok, valamint […]

Tavaly annak ellenére csökkentek a globális chipeladások, hogy 2022-ben még rekordszintű volt a chippiaci forgalom. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a Semiconductor Industry Association (SIA) honlapjára felkerült adatok szerint a félvezetőipar globális értékesítése tavaly 8,2 százalékkal, 526,8 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi, rekordszintű 574,1 milliárd dollárról. […]

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki 2022 szeptemberében gondatlanságból teherautójával halálra gázolt a gyalogátkelőhelyen egy apát és kislányát Kispesten. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a férfi torlódásban közlekedett a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és ezáltal a […]

Lezárult az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerre kiírt kivitelezői pályázat Horvátországban, amelyet egy szlovák-cseh egyesülés nyert el. A horvát autópálya-beruházásokat kezelő vállalat (HAC) közleménye szerint a felülvizsgálati és értékelési folyamat során a pozsonyi SkyToll a. s. és a prágai TollNet a. s. cég közös ajánlata volt gazdaságilag a legelőnyösebb, értéke 79,91 […]

A vezetékes internet piacán amíg 2019 közepén egy lakossági előfizetőre átlagosan mintegy 90 GB havi letöltési forgalom jutott, addig 2023 közepén ez a szám már meghaladja a 160 GB-ot — közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Azt írták, a kizárólag egyetlen szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek aránya erőteljesen csökkent […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) repülőtéri igazgatósága csaknem hatmillió küldeményt vámkezel havonta, tavaly novemberben és decemberben az e-kereskedelmi küldemények száma már elérte a havi kilencmilliót. Az adóhivatal szerint a vámkezelési dömpingben sem juthat be az országba nem biztonságos, akár az emberek egészségére is káros áru. Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan […]

A Magyar Telekom ügyfelek mobil adatforgalma 2023-ban az ünnepek alatt közel 30 százalékkal* nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az ünnepek alatt a vezetékes internetszolgáltatás adatforgalma 30,8 százalékkal volt magasabb a 2022-es ugyanezen időszakához képest. Szilveszterkor a korábbiakhoz hasonlóan alacsonyabb, az előző napok csúcsértékeihez képest pedig nagyjából 18 százalékkal […]

Az adatforgalom 89 százalékkal nőtt az előző évi ünnepekhez képest, míg a szilveszteri sms forgalom 8 százalékot növekedett. A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89 százalékkal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi […]