Kolozsváron nyit informatikai központot a BMW Group, ebből a célból a német autógyártó vegyesvállalatot hoz létre az NTT Data Románia informatikai céggel. A kolozsvári központban kezdetben 120 számítástechnikai szakember dolgozik majd. Az év végére 250-re, 2027-re pedig több ezerre nő majd létszám – közölték a vegyesvállalat alapítói. „Az NTT Data-vel […]

Módosítható felülettel rendelkező, vezeték nélküli kapcsolaton vezérelhető elektronikus utastájékoztató táblát fejlesztett az informatikai rendszerek kidolgozásával foglalkozó pécsi HC Linear Kft. A társaság közleménye szerint a több mint 290 millió forintos, csaknem hetven százalékban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz támogatásával megvalósuló fejlesztés eredményeként egy e-papír alapú, napelemes utas-tájékoztató rendszert […]

A 4iG Csoport az előző évet jelentősen meghaladó rekord bevétellel zárta a 2023-as évet: a konszolidált nettó árbevétel több mint a kétszeresére 594,4 milliárd forintra, az EBITDA csaknem háromszorosára 197,4 milliárd forintra növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2023-ban a 4iG Csoport számos eredményt ért el, a lezárt akvizícióknak […]

A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 25,8 milliárd forint volt tavaly a negyedik negyedévben, éves bázison 50,5 százalékkal nőtt, konszolidált árbevétele pedig 15,1 százalékkal 229,2 milliárd forintra emelkedett. A társaság közlése szerint az adatok meghaladják az elemzői konszenzust, amely az árbevétel közel 12 százalékos, és a nettó eredmény 21,5 százalékos […]

Növelte forgalmát és javította eredményét tavaly a Bosch csoport, ennek ellenére mégsem derűlátó. A technológiák és szolgáltatások szállításával foglalkozó csoport a 2023-as üzleti évben várakozásai szerint teljesített. Az előzetes adatok alapján az árfolyamhatások nélkül nyolc százalékos, azt figyelembe véve négy százalékos növekedéssel, 91,6 milliárd euró árbevételt ért el. Az öt […]

A hazai vállalatok több mint fele nem számít árbevételének növekedésére, de a tavalyinál még így is valamivel optimistábbak az idei üzleti teljesítményükkel kapcsolatban. A Randstad munkaerő-közvetítő vállalat magyarországi HR-döntéshozók és felső vezetők körében végzett kutatása szerint a felmérés résztvevőinek 45 százaléka számít vállalata nettó árbevételének növekedésére az idén, ez négy […]

Nemzetközi jelentőséggel bíró innovatív optikai kábelbehúzó berendezést fejlesztett több mint 210 millió forint felhasználásával a Hungaro Cabel Technology Kft. A távközlési hálózatok fejlesztésével, tervezésével, építésével foglalkozó, néhány fős cég közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 146 millió forintos támogatásával kifejlesztett berendezéssel áttörést lehet elérni az optikai kábelrendszerek […]

Elindította digitális biztosításközvetítő rendszerét a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. Keszthelyi Erik, a társaság elnök-vezérigazgatója közölte, hogy az alkuszcég 22 milliárd forintos árbevételt ért el 2023-ban, több mint kétszáz munkatárssal és ezer biztosítási tanácsadó szakértővel dolgoznak. Erre az évre harmincmilliárd forintos árbevétel elérését tűzték ki célul. Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a […]

Újabb céggel bővül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard piaca; január 26-án már ebben a kategóriába forognak a jelenleg az Xtend piacon jegyzett Gloster törzsrészvényei. A társaság közleménye szerint a BÉT jóváhagyta a társaság kérelmét és felvette a terméklistára a Gloster Infokommunikációs Nyrt. papírjait. A tőzsdei kereskedés a társaság 18 176 440 […]

Egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az informatikai költései a vállalatok éves költségvetéséből — derül ki egy friss felmérésből. A Deloitte it-költségvetési felmérése szerint dinamikusan emelkedik a technológiai kiadások árbevételhez viszonyított aránya, ami 2021 és 2023 között 3,3 százalékról 5,5 százalékra nőtt. Nem csak az árbevétel alapú, hanem technológiai kiadások összesített […]