Tavaly a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15 százalékos árbevétel-növekedés mellett 1920 milliárd forintos forgalmat érhetett el, melyből 17 százalékot – mintegy 330 milliárdot – már az import kereskedelem generált. Az import 2024-ben egyértelműen a növekedés motorjává is vált, mivel a […]
vásárlók
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben. A GVH gyanúja szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában „Legalacsonyabb ár garancia” szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat. A GVH gyanúja szerint, hogy az Allegro sp. z o.o. lengyelországi vállalkozás a weboldalán, […]
A Pepita Group hazai bruttó forgalmát több mint 24 százalékkal növelte 2024-ben 2023-hoz képest, míg külföldi piacokkal együtt a növekedés elérte a 39,3 százalékot. Jelentős növekedést ért el 2024-en a Pepita Group Zrt. itthon és a nemzetközi piacokon egyaránt. Hazai bruttó forgalma több mint 23,5 milliárd forint volt, ami 24,4 […]
A Samsung Galaxy S25 széria február 7-től Magyarországon is megvásárolható. Az új készülékekkel a Samsung egy multimodális korszakba lép, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy a Galaxy S25 okostelefonokkal és környezetükkel sokféleképpen lépjenek kapcsolatba, és AI partnerként támogassák őket a mindennapi életben. „A Galaxy S25 termékcsalád alapjaiban változtathatja meg, ahogyan a […]
Idén sok hazai családnál válhat aktuálissá egy új laptop beszerzése, mivel a 2025. október 14-én véget ér a Windows 10 operációs rendszer ingyenes terméktámogatása, amely az eMAG szerint sok ügyfelet sarkallhat arra, hogy újra cserélje a meglévő noteszgépét. Bár a Microsoft ingyenes frissítési lehetőséget biztosít az újabb Windows 11-re, az […]
Február elejétől Európa-szerte kötelező minden AI-t használó cégnek közzétenni, hogy milyen kockázatot jelent ez ügyfeleinek, ha pedig tiltott célra használta, köteles megszüntetni. Február 2-én lép életbe az Artificial Intelligence Act (AI Act), az EU első rendelete az AI-ról. A szabályozás mindenkit érint, de leginkább a mindennapi életben, vásárlóként, fogyasztóként, ügyfélként […]
Ismét az Árfigyelővel próbálják legyőzni az inflációt: új termékkategóriák meghatározásával, bővítésével segítenének a családoknak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer piacélénkítő hatása segítheti az élelmiszerárak kordában tartását. A GVH együttműködik a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) a termékkategóriák bővítésén, figyelembe véve az elmúlt időszakban érkezett fogyasztói jelzéseket. Mindemellett a […]
Szakértői becslések szerint az elmúlt évben már több mint húszezer vásárló fizetett BNPL szolgáltatás segítségével, mintegy egymilliárd forint összértékben. Magyarország piacvezető webshopjai közül már több is elérhetővé tette a vásárolj most, fizess később (Buy Now Pay Later – BNPL) fizetési módot, a nyugat-európai internetes kereskedelemben pedig már a húsz százalékot […]
Az eMAG minden Genius felhasználója megtekintheti az éves összefoglalóját, ami tartalmazza a hűségprogram használatával elért megtakarításokat is. Tavaly indult el Magyarországon a Genius szolgáltatás, amely gyorsan népszerűvé vált a magyar fogyasztók körében. A GKID kutatása is szerint az online vásárlók 17 százaléka már találkozott az előfizetéses hűségszolgáltatással. Ennek eredményeként az […]
A MediaMarkt szerint idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében, sőt a vásárlók egyenesen megrohamozták a boltokat a legújabb eszközökért. A kereskedőcég 2024-es adataiból kiderül, hogy bár az internetes vásárlás aránya tovább nőtt, a hagyományos áruházak forgalma még mindig meghatározó . Különösen az ünnepi időszakban ugrott meg […]