Egyetlen honlapon gyűjti össze a romániai egyetemek listáját és a diákélettel kapcsolatos hasznos információkat a romániai Országos Magyar Diákszövetség legújabb projektje, a Felvi.ro honlap – közölték a kezdeményezők. A Felvi.ro Románia összes felsőoktatási intézményének kínálatát lajstromozza. Az oldal elsősorban a középiskolásoknak kíván segíteni a továbbtanulásban, de több olyan funkcióval is […]

Romániában 2019 végén az 5,3 millió vezetékes internetkapcsolat háromnegyede, azaz 3,9 millió kapcsolat lehetővé tette a nagy sebességű, másodpercenként 100 Megabit (Mbit/s) sebesség fölötti adatátvitelt – derült ki a román távközlési hatóság statisztikájából, amelyet hétfőn ismertetett a román média. A statisztika szerint 2018-hoz mérten négy százalékkal nőtt a vezetékes internetkapcsolatok […]

Számítógépek, laptopok, táblagépek, okos telefonok gyűjtésére indított kampányt a romániai Magyar Szülők Szövetsége. A két éve alakult civil szervezet közleménye szerint így próbál segíteni azokon a gyermekeken, akiket az eszközhiány akadályoz a tanulásban. A szövetség azt követően tett felhívást a nem használt, de hibátlanul működő eszközökkel rendelkezők felé, hogy Romániában […]

A koronavírus-járvány terjedését megfékező intézkedések sorában Romániában az online hivatali ügyintézés általánossá tételéről fogadtak el sürgősségi kormányrendeletet hétfőn. Az intézkedés arra kötelezi a közintézményeket, tegyék lehetővé, hogy ügyfeleik elektronikus úton, digitális aláírással nyújtsák be kérvényeiket és beadványaikat, illetve azt a kötelezettséget is előírja, hogy ezekre a hivatalok elektronikus úton válaszoljanak […]

Egy kolozsvári szoftverfejlesztő cég, a Softech SRL bekerült a Financial Times brit gazdasági napilap és az amerikai Statista.com által összeállított rangsorba, amely a leglátványosabban fejlődő ezer európai céget lajstromozta. A 120 alkalmazottat foglalkoztató, 22 éves múlttal rendelkező, kolozsvári cég közölte: a rangsor összeállításakor a brit gazdasági lap a 2015-2018 közötti […]

Kétszázezer oldallal és 16 újságcímmel bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka, amelynek célja hozzáférhetővé tenni a széles közönség számára is a XIX. és XX. századi erdélyi magyar sajtótermékeket és könyvkülönlegességeket. A tudománytár olyan magyar nyelvű napi- és hetilapokat, valamint folyóiratokat akar közkinccsé tenni, amelyek az erdélyi és később a […]

Nőtt a Digi telekommunikációs csoport bevétele 2019-ben, a növekedéshez leginkább fő piaca, Románia járult hozzá. A Digi közleménye szerint a tavalyi 1,186 milliárd eurós konszolidált árbevétel 14,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előfizetések száma 2018. december 31-hez képest 8 százalékkal, 16,1 millióra emelkedett. A Digi csoport honlapján […]

Már több mint 140 millió forint GDPR-bírságot szabtak ki a Magyarországon működő cégekre, a legtöbb szervezet késik a GDPR megfeleléshez szükséges it-fejlesztések befejezésével, amivel további bírságokat kockáztatnak – hívja fel a figyelmet az EY. A közlemény szerint esetenként átlagosan 2,5 millió forint értékben, eddig összesen 58 alkalommal szabott ki bírságot […]

Tavaly 22 százalékkal, 4,3 milliárd euróra nőtt az elektronikus kereskedelem Romániában az előző évhez mérten – közölte a romániai online üzletek egyesülete. A becsült adatok szerint tavaly a románok naponta átlagban 12 millió euró értékben vásároltak elektronikus úton. 2018-ban a napi elektronikus vásárlások átlagértéke 9,86 millió euró volt. 2018-hoz képest […]

Románia a jövő évre halasztja az 5G telekommunikációs hálózat kiépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírását, miután nem teljesült valamennyi feltétel az eljárás idei lebonyolítására – jelentette be a román távközlési szakhatóság. Sorin Grindeanu, az ANCOM, a szakhatóság elnöke (aki korábban Románia miniszterelnöke is volt) elmondta, hogy az általa vezetett intézménynek nem áll […]