Sorozatos magyarellenes megnyilvánulásokért harmincezer lejes (~2,1 millió forint) pénzbírságot szabott ki a román médiahatóság (CNA) a Realitatea hírtelevízióra – közölte a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ). A magyar közösség elleni jogsértésekkel foglalkozó szervezet feljelentése alapján a CNA a Jocuri de putere (Hatalmi játszmák) című háttérműsor öt különböző – idén január […]

Levette a napirendről a Digi Communications NV (Digi) távközlési holdingcég felminősítését kedden a Moody’s Investors Service, más tényezők mellett azzal indokolva a lépést, hogy a cég leányvállalata, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. adósságból finanszírozott tranzakcióval megvásárolja az Invitel Távközlési Zrt.-t. A nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban bejelentette, hogy az osztályzatjavítás […]

Kampányt indított a kilenc halálos áldozatot követelő ceglédberceli balesetre hivatkozva a Román Rendőrség és a román belügyminisztérium az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben […]

Hackercsapat húsz tagját fogták el Romániában és Olaszországban, akik hamis e-mailek segítségével közel egymillió eurót csaltak ki bankok ügyfeleitől – közölte az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) kedden. A tagállami hatóságoknak a terrorizmus, valamint a több uniós országot érintő súlyos és szervezett bűncselekmények felderítésében segítő, hágai központú uniós szervezet tájékoztatása […]

Majdnem kétszámjegyű, 9,7 százalékos árbevétel-növekedést ért el a UPC Magyarország 2017-ben, az előfizetések száma 7,3 százalékkal nőtt, meghaladta a 2 millió 64 ezret – közölte a szolgáltató. Az árbevétel tavalyi összegét a cég nem közölte, a nyilvános adatok szerint 2016-ban a társaság árbevétele 66,57 milliárd forintot tett ki. Robert Redeleanu, […]

A román kormány sürgősségi rendeletet fogad el csütörtökön azért, hogy legalább a 2017. decemberi szinten maradjon a számítógépes szakemberek nettó bére. Viorica Dancila miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a bértörvény alkalmazása után felmerült néhány probléma, amit gyorsan meg fognak oldani azért, hogy a társadalombiztosítási járulékok terhének a munkáltatóról a munkavállalóra történő […]

Nem tarthatják többé maguknál az órákon és vizsgákon mobiltelefonjaikat a romániai diákok: a lehalkított vagy kikapcsolt készülékeket a tanterem egy erre kijelölt helyén kell ezentúl letétben helyezniük – egyebek között ezt tartalmazza az új iskolai keretszabályzat. A romániai közoktatási rendszer egészére érvényes új keretszabályzat szerint a tanárok nem használhatják többé […]

Az elmúlt évhez képest idén 3,8 százalékkal nőtt az internethasználók száma Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) felméréséből. Ezzel 11 millióra nőtt azoknak a romániai személyeknek a száma, akik rácsatlakoztak a világhálóra. Románia lakossága 19,1 millió fő. A román internetezők 73,3 százaléka napi, vagy majdnem napi, 22 százalékuk […]

Több száz taxis és buszsofőr sorakoztatta fel járművét szerdán a román kormány épülete előtt az Uber internetes fuvarmegosztó cég és más hasonló vállalkozások tisztességtelennek tartott konkurenciája ellen tiltakozva. A közúti személyszállítási vállalkozásokat tömörítő COTAR konföderáció által szervezett megmozdulás résztvevői annak a joghézagnak a felszámolását követelik, amely lehetővé teszi, hogy az […]

A Magyar Posta, valamint a Mid Europa és a Warburg Pincus befektetési alapok is versenyben vannak az Urgent Cargus, a második legnagyobb román futárszolgálat megvásárlásáért – írta a Ziarul Financiar. A lap információi szerint mindhárom vállalat szerepel a befektetők rövid listáján, akik megvásárolhatják a romániai céget az Abris Capital Partners […]