
- Becslések szerint körülbelül hétmillió európai fogyasztó vesz részt különböző online szerencsejátékokban. Az EU online fogadási piaca a világpiac durván 45 százaléka. Az ilyen játékokat űzők többsége számára szórakozásról van szó, ám becslések szerint a felnőtt lakosság 0,1-0,8 százaléka szenvedélybeteg, míg 0,1-2,2 százalékuk nem a szabályoknak megfelelően űzi a szerencsejátékokat.
- Az IDC májusban közölt adatai szerint az okostelefon-eladások tavaly elérték az egymilliárdot, míg az idén mintegy húsz százalékkal nő a forgalmuk.
- 2016-ban minden hetedik jegyet online, okostelefonon vagy közösségi médián keresztül értékesítenek majd, de több légitársaság már most is digitális csatornákon kommunikál utasaival — derül ki az IBM közelmúltbéli vizsgálatából.
- A Gartner előrejelzése szerint az it-biztonsággal kapcsolatos outsourcing költések 2017-re elérik a 24,5 milliárd dollárt, ami a 2013-as szintnek több mint kétszerese lesz.
- Az összes mobil szélessávú forgalom 50 százalékát a videoforgalom teszi ki.
pén júl 25 , 2014
A kaposvári rendőrök 2014. július 23-án 12 óra 10 perc körül egy helyi áruházban egy sárbogárdi és egy bicskei lakost ellenőriztek. A két férfit a biztonsági szolgálat munkatársai érték tetten, amint éppen két mobiltelefont tulajdonítottak el úgy, hogy azokról az áruvédelmi eszközt lefeszítették, majd a pénztártól a készülékek kifizetése nélkül […]
nincs ezzel gond, dematerializálódik a világ, na és ezt tudtuk előre, nem?