Sorozatos magyarellenes megnyilvánulásokért harmincezer lejes (~2,1 millió forint) pénzbírságot szabott ki a román médiahatóság (CNA) a Realitatea hírtelevízióra – közölte a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ). A magyar közösség elleni jogsértésekkel foglalkozó szervezet feljelentése alapján a CNA a Jocuri de putere (Hatalmi játszmák) című háttérműsor öt különböző – idén január […]

A Román Orvosi Kamara elindította a Megálljt az internetes diagnózisoknak! Fordulj orvoshoz elnevezésű közérdekű kampányát. Ennek célja felhívni a lakosság figyelmét a veszélyekre, amelyeknek kiteszik magukat akkor, amikor az internetről vett információk alapján állítanak fel maguknak diagnózist ahelyett, hogy ellátogatnának szakorvoshoz. Az orvosok szerint azok a páciensek, akik így járnak […]

A miniszterelnök ellenőrző testülete által vezetett csoport fogja kivizsgálni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál az egészségügyi kártyák informatikai rendszerének működését — írja a román kormány az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményében. A kormány által küldött vegyes csapatot az Egészségügyi Minisztérium és a miniszterelnök ellenőrző testületének tagjai alkotják és a 2016. január 1-jétől […]

Jogerős ítéletet hirdetett a román legfelső bíróság hétfőn a Microsoft-aktaként emlegetett korrupciós ügy első négy, bíróság elé állított vádlottja ügyében hétfőn: a fellebbviteli tárgyalás után valamennyien súlyosabb ítéletet kaptak. A bíróság a kettő és hat év közötti letöltendő börtönbüntetések mellett együttesen több mint 17 millió eurónyi vagyonelkobzást is elrendelt. A […]

Az Ipsos piackutató cég kutatása szerint a cseh vállalatok hálózataiban fordult elő a legtöbb fennakadás informatikai problémák miatt az elmúlt fél évben, több mint harmadukat érintették ilyen esetek, 12 százaléknál háromnál több, 24 százalékuk esetében legfeljebb három alkalommal. Ennél jobban teljesítenek a magyar vállalatok: 29 százalékuknál volt fennakadás hasonló okból, […]

1

Meghozta ez első ítéleteket a román legfelső bíróság csütörtökön a Microsoft-aktaként emlegetett korrupciós perben. A kilenc volt minisztert és több egymást követő kormányt is érintő, számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben tavaly első körben négy gyanúsított ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Ebben a perben hozott alapfokon a megszokottnál enyhébb […]

A kereskedelem, az infokommunikációs ágazat és az építőipar járult hozzá a legnagyobb mértékben a román gazdaság tavalyi 3,7 százalékos növekedéséhez – közölte kedden a román országos statisztikai intézet (INS). Az INS kedden tette közzé a február közepi gyorsjelentés után a részletesebb adatokat a román bruttó hazai termék (GDP) alakulásáról. A […]

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében hozott ítélete szerint nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését — közölte az EJEB keddi döntését ismertető Hotnews.ro román hírportál. Romániát egy bukaresti mérnök, Bogdan Barbulescu panaszolta be Strasbourgban, miután a román bíróságok elutasították korábbi munkáltatója ellen […]

Kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. A Romániában is példátlan méretű korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag […]

A Határellenőrzési és Regisztrációs Rendszer meghibásodása miatt állt a forgalom a somogyi határátkelőkön – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. A kiadott közlemény szerint tegnap délelőtt tíz órától három vonat vesztegelt Gyékényesnél, és állt a forgalom a gépkocsinak fenntartott átkelőknél is. Az EU-állampolgárok akadály nélkül átléphettek a határon, […]