Bejelentették az önvezető járműveket fejlesztő AImotive Kft. tőkeemelését. A húszmillió dolláros (mintegy hatmilliárd forintos) befektetés részben a Lead Ventures alapkezelő egyik tőkealapjától érkezett, amelyet az MFB Invest és a Mol finanszíroz, részben pedig a Pénzügyminisztérium alá tartozó, elsősorban a magyar kis- és középvállalkozások finanszírozását támogató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt-től. Galácz Ábel, […]

Az egy tulajdonosi kőrhöz tartozó IP Systems Kft. és az IP Rendszerintegrátor Kft. együtt, nyerte a MOL leányvállalatának, a FGSZ Földgázszállító Zrt. IP alkalmazásfejlesztés – 2016 címmel kiírt tenderét. A pályázatot a gázszállító vállalat kereskedelmi szoftverének fejlesztésére írták ki. A szerződés eredetileg becsült összértéke 168,15 millió forint volt, ám ezzel jelentősen […]

A hazai munkaerőpiac mérnöki szektorában felmerülő nehézségek ellen fellépő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) mámoros örömmel jelenti be, hogy a Magyar Telekom csatlakozásával a szervezet újabb taggal gyarapodott. Különböző célcsoportokat célzó programjaival és lobbitevékenységével, a hazai nagyvállalatokból (AUDI, Continental, Ericsson, LEGO, Magyar Telekom, MOL, NI) álló szervezet az oktatási […]

Közeleg az IDC Számítási Felhő Konferencia 2015. Az október 28-i előadások abból az alapvetésből indulnak ki, hogy a számítási felhő egy olyan „társas utazás” amely megköveteli „az utazók” – így a bevált technológiák, az üzleti kultúra, a szakértelem és az erős partneri ökoszisztéma – együttműködését. A számítási felhő optimalizálja az […]

Elindult a MOL-csoport HR folyamatainak felhősítése, amely felhasználószáma alapján az egyik legnagyobb vállalati felhőinformatikai projekt Magyarországon — jelentette be az SAP Hungary Kft. A várhatóan év végén záródó bevezetés után háromezer kulcsfelhasználó fogja a teljesítménymenedzsmenttel, a karriertervezéssel kapcsolatos feladatokat ellátni az SAP SuccessFactors megoldásában. A MOL-csoport központ, és a MOL […]

A MOL Bubi közbringarendszer nyilvános próbaüzeme során, augusztus 3-án a Közbringa Kft. német partnervállalatának – nextbike Gmbh. – adatközpontját üzemeltető szolgáltatójánál a rendkívüli németországi időjárási körülmények okán hiba lépett fel, amely több órás kiesést eredményezett a rendszer működésében. A felmerült hiba elhárítása megtörtént, így a nyilvános próbaüzemben résztvevők ismét kölcsönözhetik […]

A Mol Nyrt. már akkor is elégedett lesz a sajátmárkás mobil üzletágával a következő egy évben, ha a forgalom fedezi a mintegy százmillió forintra tervezett marketingkommunikációs ráfordításokat. Horváth Dori Jenő, a társaság magyarországi kiskereskedelmi forgalmáért felelős igazgatója elmondta, a mobilüzletág illeszkedik a Mol stratégiájába, mivel igyekeznek minél több olyan szolgáltatást […]

  Saját márkás mobilszolgáltatást indított hétfőn a Mol Nyrt. a Magyar Telekom hálózatára támaszkodva – közölte a Mol az MTI-vel. A két vállalatcsoport között az idén júliusban létrejött stratégiai együttműködés keretében kialakított szolgáltatás az olajvállalat szerint a Multipont Törzsvásárlóknak járó feltöltési kedvezmények, illetve az országos kúthálózatnak köszönhető könnyű elérhetőség miatt […]

  A stratégiai megállapodást írta alá a Magyar Telekom és a MOL. Az együttműködés az értékesítés, a kiskereskedelem, az energia-kiskereskedelem és az informatikai és távközlési szolgáltatások területeire összpontosít. A stratégiai dokumentum többek között szándéknyilatkozatot is tartalmaz a különböző kis- nagykereskedelmi szolgáltatások bővítéséről és további kereskedelmi együttműködések lehetőségeiről. Emellett a két […]