Balatoni Katalin

Közel 200 ezer notebookot osztanak ki a diákoknak

A nyári szünet kezdetéig csaknem 194 ezer notebookot juttatnak el az ötödik, a hatodik és a kilencedik évfolyamos diákoknak, valamint a köznevelési intézményeknek. Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára beszámolt arról, hogy a 2022-ben elindult országos notebookosztás első két fázisában 260 ezer hordozható számítógépet adtak térítésmentesen felsős diákoknak, tanároknak és oktatási intézményeknek. E héttől…

Részletek
Gazdasági Versenyhivatal

GVH 2023: Egyre csökkenő szigor, önfényezés

Elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer, aktív versenyfelügyelet, határozott fellépés a technológiai óriáscégekkel szemben, a családok és a sérülékeny fogyasztói csoportok kiemelt védelme, harc az infláció ellen és kiemelkedően gyors fúziókontroll – többek között ezekkel fényezi saját, 2023-as tevékenységét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a 2023-as évet összegezve úgy fogalmazott: „A fair versenynek…

Részletek
okos melegvízmérő

MVM: okos távhőmérési rendszer Szolnokon

A szolnoki távhőtermelést és szolgáltatást ellátó MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. (MVM OTSZ) okos távhőmérési rendszert alakított ki a városban. Az Magyar Villamos Művek (MVM) közleménye szerint a modern fűtési költségosztók és használati melegvízmérők megteremtik a rádiós rendszerű jeltovábbítás lehetőségét, így az időszakos fogyasztás leolvasásához nem kell az ügyfélnek otthon tartózkodnia. Az adatok gyűjtése…

Részletek
Lenovo 300w Yoga

Húszezer laptopot szállít a Delta Systems iskoláknak

A Delta Systems Kft. két ütemben  tíz-tízezer laptopot szállít  budapesti, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy és Baranya megyei köznevelési intézményeknek. A Delta Technologies közleménye szerint „a Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) húszezer notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot”. A teljes projekt keretében mintegy 140 ezer diák kap új eszközöket, a…

Részletek
Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója a Korrupció Érzékelési Index eredményeinek, és a TI Magyarország éves korrupciós jelentésének bemutatóján fotó: Pelikán János

Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama

A világ legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet (CPI) idén 28. alkalommal állította össze a Transparency International (TI). Magyarország 2022-ben az Európai Unió legkorruptabb tagállama lett. Ez az eredmény a jogállamiság évtizedes erodálódásának, az állam foglyul ejtésnek és a rendszerszintű korrupció kialakulásának tudható be – olvasható a TI Magyarország jelentésében. Magyarország az EU végén…

Részletek
Europai Parlament

Az EP rendeletet fogadott el az egységes piacon zajló verseny szabályozására

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén rendeletet fogadott el az egységes piacon zajló verseny szabályozására. Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 598 szavazattal, öt ellenszavazat és kilenc tartózkodás mellett elfogadott új rendelet értelmében az európai vállalatoknak akkor kell értesítenie az Európai Bizottságot a tervezett fúziókról és felvásárlásokról, ha az érintett felek bármelyike legalább 500 millió…

Részletek
4iG

A 4iG nyerte a Volánbusz tenderét

A Volánbusz Közlekedési Zrt. a 4iG ajánlatát hirdette ki nyertesnek a Helyközi közösségi közlekedési információs rendszer (HKIR) járműfedélzeti eszközök üzemeltetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson – közölte a magyar ict-piac büszkesége. A nyertes ajánlat opciókkal növelt összege nettó 6 448 467 440 forint. A szolgáltatás nyújtásának időtartama 24 hónap, amit opcionálisan nyolc hónappal meg lehet hosszabbítani…

Részletek
katona informatika

A Delta Systems jó félmilliárdos honvédelmi közbeszerzést nyert el

A Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. által vezetett konzorciumok nyerték a Honvédelmi Minisztérium több mint félmilliárd forintos informatikai közbeszerzését. Az „MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Szerverek és szolgáltatások”, valamint az „MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Vmware szoftverlicencek bővítése”…

Részletek
Fel!