A Delta Systems jó félmilliárdos honvédelmi közbeszerzést nyert el

katona informatikaA Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. által vezetett konzorciumok nyerték a Honvédelmi Minisztérium több mint félmilliárd forintos informatikai közbeszerzését.

Az “MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Szerverek és szolgáltatások”, valamint az “MH Katonai Kibertér Műveleti képesség munkakörnyezetének megvalósítása – informatikai eszközök beszerzése – Vmware szoftverlicencek bővítése” elnevezésű központosított közbeszerzési eljárásokban nyertek a konzorciumok. A szerződéseket teljes egészében a konzorciumvezető teljesíti, így a nettó több mint 544 millió forintos szerződéses érték a Delta Systems bevételét képezi. Az informatikai holding számos közbeszerzés nyertese, ezért korábban jelentősen megemelte várható eredményét. A Delta Technologies még májusban azt közölte, hogy csoportszintű árbevétele a 2021-2022-es üzleti évben a 22-26 milliárd forint közötti tartományba várható, ami jelentősen meghaladja a stratégiai tervben közzétett 17,2 milliárd forintot.

A kiemelkedő árbevétel hatására a csoportszintű nettó eredmény is pozitív tartományba kerül várhatóan. A nettó eredmény a féléves jelentésben közzétett mínusz 323 milliárd forinttal szemben plusz 720 millió és 1 milliárd forint között alakulhat – ismertették. Legutóbb április végén nyert közbeszerzést a Delta Systems, amikor több mint 2,4 milliárd forintos notebook-beszerzést nyert el a Klebelsberg Központ által kiírt pályázaton. A Delta Technologies 2021-ben megtöbbszörözte, az előző évi 2,5 milliárd forintról 13 milliárd fölé növelte árbevételét. Ugyanakkor mindkét évben veszteséges volt, 2020-ban 205 millió, 2021-ben 129 millió forint adózás utáni negatív eredményt könyvelt el.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Elvégezték a századik robotsebészeti műtétet Magyarországon

pén jún 10 , 2022
Túl vannak a századik robotsebészeti beavatkozáson az Országos Onkológiai Intézet (OOI) és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház szakemberei. Polgár Csaba, az OOI főigazgatója elmondta, a január óta elvégzett több mint száz beavatkozással mérföldkőhöz érkezett a két intézmény, a hétvégén érkezett robotsebészeti szimulátorral pedig elindulhat az oktatási, képzési program is. A […]
sebészrobot

Friss, ropogós