Ünnepelt a VISZ

Fritsch Róbert VISZA Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége május 5-én szakmai konferenciával és gálavacsorával ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Gyárkapun innen és túl címmel szervezett születésnapi szakmai konferenciát a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) alapításának 25. évfordulója alkalmából. Az előadók az IT és az OT (Operation Technology) határterületeit érintő megoldásokat, projekteket mutattak be. A rendezvényt Fritsch Róbert, a Fővárosi Vízművek Zrt. CIÓ-ja, a VISZ elnöke nyitotta meg, aki felidézte a szövetség megalakulásának történetét Popovicsné Koncsos Brigitta, az E.ON Digital Technology Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, és a szervezet korábbi elnökei segítségével. A nonprofit szakmai szervezetet hivatalosan 1997. március 12-én alapították. Alapszabályban rögzített feladatai között szerepel a vállalati, intézményi vásárlók érdekeinek védelme, az informatikai kultúra általános fejlődésének és terjesztésének támogatása és az informatikusok, informatikai vezetők elismertségének növelése is.

A szakmai program részeként a közönség megismerkedhetett többe között az MVM Csoport termelési stratégiával Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes jóvoltából,vagy a Contintental a Digital Lean szemléletű gyártási koncepciójáról, amelyet Molnár István, a Continental Automotive Hungary, Ipari Mérnökségi Igazgatóságát irányító vezetője mutatott be. Hasonló témát boncolgatott Vass Gergely BPR szenior folyamatszervező is a fővárosi vízműveknél alkalmazott a lean szemlélet kapcsán. Mivel az elmúlt években, nem kis részben az elmúlt hónapokban felerősödött kiberháborús tevékenységek miatt jelentősen megnőtt az ipari létesítményeket, berendezéseket informatikai rendszereken át támadó események száma. Emiatt a téma a születésnapi konferencia előadásaiban is nagy hangsúlyt kapott. Szintén több előadás foglalkozott a digitalizáció emberi oldalával. Gaál Melinda, az Electrolux HR generalistája bemutatta például, hogyan lehet a kékgalléros kollégákkal is digitális úton, hatékonyan kommunikálni. Paulovics Barnától, a Bonafarm IT igazgató-helyettese arról beszélt, hogy hogyan sikerült elkerülniük a húsdarálót az informatikai szervezetükben.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tungsram csődvédelem: Bauer még reménykedik

pén máj 13 , 2022
ShareTweetPinShareCsődvédelmet kért a Tungsram, miután egyik banki hitelezője inkasszót nyújtott be a számláira; a társaság a csődvédelemmel a működő- és fizetőképességét akarja megőrizni – közölte a társaság. A Tungsram Operations Kft. hitelező partnere, az Eximbank Zrt. „törvény biztosította jogával élve” inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira. Ez azt jelenti, hogy […]
Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója

És még ez is...