A Kormány 234/2024. (VIII. 8.) kormányrendelet szerint jogutód nélkül megszűnik a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ). A Kormány friss határozatat alapján – egyes feladatainak rendeletben meghatározott átadását követően – jogutód nélkül megszűnik. A KIFÜ eszközállománya és vagyonelemei 2025. január 1-jétől – az e rendeletben meghatározott kivételekkel – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő […]

Január 2-től Hári Krisztián irányítja a Yettel Magyarország üzleti biztonsági igazgatóságát. A szervezeti egység hatáskörébe tartozik a Yettel fizikai, információ- és kibervédelmének biztosítása is. Hári 1994 óta foglalkozik informatikával és hálózatokkal, 1999 óta pedig it- és kiberbiztonsággal. Kezdetben szakértőként tevékenykedett, később pedig különböző vezetői pozíciókban segítette a digitális vállalati értékek […]

Lezárult a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és a Neumann János Közhasznú Nonprofit Kft. egymilliárd forint vissza nem térítendő uniós forrásból megvalósult projektje, amely 150 vállalkozás innovációs képességének növeléséhez és digitalizációs fejlődéséhez járult hozzá. A KIFÜ közleménye szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) égisze alatt futó projekt elsődleges célkitűzése […]

Sikeresen zárult Magyarország szélessávú fejlesztési projektje, amely több mint hárommilliárd forint vissza nem térítendő uniós forrásból valósult meg. Sikeresen zárult Magyarország szélessávú fejlesztési projektje, a fejlesztés eredményeként az ország csaknem teljes területén megvalósult a szupergyors internet kiépítése, így ma már a háztartások közel 97 százaléka hozzáférhet a legmodernebb hálózati kapcsolathoz. […]

Több mint 840 ezer tanuló számára biztosított a gyorsabb wifi- és internetelérés, miután lezárult az állami köznevelési és szakképző intézmények informatikai rendszereit érintő fejlesztés. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) azt írta, hogy 21,5 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összegből megvalósult projekt révén a KIFÜ országosan 440 […]

Lezárult a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Programozd a jövőd! elnevezésű, több mint tízmilliárd forintos projektje. A KIFÜ közleménye szerint a projekt hozzájárul a digitális gazdaság fejlődéséhez és fontos szerepe van abban, hogy egyre több fiatal tanul tovább ezen a területen. A projekt felsőfokú informatikai képzéseket bemutató pályaorientációs előadásain az […]

Az óvodai digitalizációt támogatja az OkosÓvoda Program, amelynek részeként idén száz intézmény vehet igénybe ingyenes honlapszolgáltatást. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által meghirdetett pályázaton minden magyarországi óvoda és bölcsőde elindulhat. A nyertesek domainnevet, tárhelyet, email-címeket, valamint a honlap használatához felkészítést is kapnak. A programra október 15-ig lehet jelentkezni. A tájékoztatás […]

Idén először adták át az ICT Global magazin által alapított „ICT Global Enterprise Award” elismerést. A kormányzat számára fejlesztett kategóriában a Komondor szuperszámítógép fejlesztése nyert. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) közleménye szerint a Komondor az egyetlen olyan szuperszámítógép Magyarországon, amelyet az innovatív kis- és középvállalkozások is használhatnak. A KIFÜ […]

Átadták Magyarország második legerősebb szuperszámítógépét Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe. Spaller Endre, a KIFÜ elnöke az átadáskor elmondta: a szuperszámítógép 4,7 milliárd forintba került, teljesítménye öt petaflops, ami percenként 50 ezer laptopnyi kapacitásnak […]

A világ TOP 500 szuperszámítógépének rangsorába tartozik a legújabb és eddigi legerősebb magyar szuperszámítógép, a Komondor – jelentette be a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ). A legújabb magyar szuperszámítógép, a Komondor telepítése szeptemberben kezdődött meg a KIFÜ, debreceni szuperszámítógép központjában. Az ügynökség által üzemeltetett rendszer a teszteket követően hamarosan a […]