A Tapolcai Rendőrkapitányságon 2016. június 20-án feljelentést tett egy 63 éves tapolcai férfi, akit egy eddig ismeretlen tettes megpróbált becsapni. A sértettet egy mobiltelefon-társaság ügyintézőjeként bemutatkozva hívta fel telefonján egy ismeretlen férfi azzal, hogy nyereményjátékukon kisorsolták, ezért 75 ezer forintot nyert. A telefonáló közölte a férfival, a nyereményt abban az […]

A UPC Magyarország közzétette első negyedéves statisztikáit. A társaság az év elején jelentősen növelte szolgáltatási területét: az első három hónapban 21 ezer új háztartásra terjesztette ki hálózatát, így Magyarország legnagyobb lefedettségű 500 Mbit/s sebességre képes internet szolgáltatása már a teljes UPC hálózat 87 százalékán elérhető. Március végére a cég ügyfeleinek száma elérte […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – több társhatóság közreműködésével – ellenőriztek a fővárosban egy internetes kereskedőt. A magukat házaspárnak kiadó NAV munkatársak a megbeszélt helyszínre mentek, ahol két ékszert is vásároltak, amelyekről azonban számlát nem kaptak. A  Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI) szakértői megállapították, hogy a vásárolt ékszerek […]

A Békéscsabai Járási Ügyészség 89 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a 25 éves budapesti férfival, és élettársával, egy 23 éves budapesti nővel szemben, akik nem létező termékeket értékesítettek az Interneten és így 89 sértettet károsítottak meg. A vádirat szerint a büntetett előéletű, 25 éves széltoló 2013. szeptemberében a saját […]

Új optikai adatátviteli rekordot ért el az Optical Networks Group brit kutatócsoport, amelynek tagjai 1,125 terabit/másodperc letöltési sebességet hoztak létre optikai adatátviteli rendszerek kapacitáshatárainak kutatása során. „Miközben a jelenleg kereskedelmi forgalomban lévő csúcsminőségű optikai átviteli rendszerek másodpercenként száz gigabit adatátvitelre képesek, mi egy olyan okos berendezés kifejlesztésén dolgozunk laboratóriumunkban, amely a […]

1

Ki gondolná, hogy Kazincbarcika, Monor és Nagykanizsa a hazai internetes pornófogyasztás fellegvára, viszont a bűn, a fertő városa Budapest nincs az első tízben a hazai „nagyfogyasztók” szex térképén. A Szexrandi.hu felméréséből az is kiderült, hogy júliusban többen töltenek le pornót, mint Karácsonykor. Július második felében tetőzik a forgalom, ekkor keressük […]

Az okostelefonok közül a Samsung, a Honor és a Huawei készülékeket keresték a leginkább, a porszívók közül a Bosch termékei voltak a legkelendőbbek az Extreme Digital fekete péntekén. Az akciós árú tévék közül az okostelevíziók fogytak a legjobban, a vásárlók 80 százaléka választott appok futtatására is alkalmas modellt. Míg egy […]

A világ egyik legjelentősebb bútorkereskedelmi cége, a Steinhoff International Holdings vállalatcsoport részesedést vásárol, és tervei szerint tőkeemelést hajt végre az Extreme Digitalban. Az akvizíció végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia. A legnagyobb forgalmú magyar internetes kereskedést a jövőben is Várkonyi Balázs vezérigazgató és menedzsmentje fogja irányítani. A tulajdonosváltásnak […]

Mérföldkőhöz érkezett a Microsoft: mától a világ 190 országában elérhetővé válik a Windows 10. A Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes frissítésként érkezik, illetve új pc-kre és tabletekre előre telepítve. A Windows 10 egy merőben új és sajátos megközelítését adja a hagyományos Windows rendszereknek: megjelenése a számítástechnika […]

A biochip beültetés (sajnálatos) megjelenésével felvetődik a kérdés: ha egyszer úgy döntünk majd, hogy kiborgként folytatjuk az életünket, mennyiben változik majd meg a jelenlegi életformánk? Mi értelme van, hogy a technológiának határokat nem szabva mi magunk is droiddá változunk? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Jevgenyij Cseresnyev, a Kaspersky Lab […]