Az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat előrejelzése szerint az idén 1,436 milliárd okostelefont értékesítenek a világpiacon. Ebből 1,164 milliárd, a teljes mennyiség 81,1 százaléka lesz Android operációs rendszeren futó készülék. Az idén eladott készülékeknek 15,6 százaléka fut majd iOS operációs rendszeren, 2,6 százaléka Windows operációs rendszeren […]

Lassul az okostelefonok világpiaci értékesítésének növekedési üteme az elkövetkező években – közölte kedden az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC előrejelzése szerint az idén 10,4 százalékra csökken az okostelefonok világpiaci értékesítésének a növekedési üteme a 2014-es 27,5 százalékról. A piackutató új prognózisával saját korábbi […]

A Big Data és az üzleti analitika az előnyök mellett számos kihívást is jelent a vállalatok számára, elsősorban összetettsége, heterogenitása és mérete miatt. Ezek az új kihívások szükségessé teszik az információfeldolgozási, illetve technológiai folyamatok, s azok filozófiájának újra tervezését, s üzleti felhasználását. A technológiai kihívásokon felül számos üzleti kérdést is […]

Az Avnet Technology Solutions magyarországi leányvállalatának ügyvezetője, egyben a vállalat dél-kelet-európai régiójának vezetője, Bartha Péter három pontban foglalta össze, hogy milyen technológiai trendek figyelhetők meg 2015-ben a vállalati it-piacon. 1. Biztonság Az informatikai piacon továbbra is a biztonságra való törekvés a legfontosabb trend. Miután az IDC 2017-ig évi harminc százalékos […]

Az IDC adatai szerint az eladott készülékek számának és piaci részesedésének csökkenése ellenére is az Apple biztos előnnyel piacvezető a táblagépek világpiacán. A második negyedévben 10,9 millió táblagépet értékesített, 17,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, piaci részesedésük pedig 24,5 százalékra csökkent 27,7 százalékról. A rangsorban második Samsung 7,6 millió […]

A második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest hét százalékkal, az első negyedévihez képest pedig 3,9 százalékkal 44,7 millióra csökkent a világpiacon értékesített táblagépek száma az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat szerdán közzétett negyedéves felmérése szerint. Az eladott készülékek számának csökkenése mellett a piaci szereplők részesedésében […]

A második negyedévben a pc-piaci átlagnál kisebb mértékben a Hewlett-Packard (HP), a Lenovo és a Dell eladásai csökkentek, az ASUS eladásai pedig az átlagnak megfelelően. Részesedését így a HP, a Lenovo és a Dell tudta növelni a szűkülő piacon — közölte az amerikai International Data Corporation (IDC). A piackutaó friss elemzése […]

Több mint ötödével csökkentek a személyiszámítógép-eladások a második negyedévben az EMEA térségben – közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) térségben 17,2 millió személyi számítógépet (pc) értékesítettek a második negyedévben, 21,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az IDC […]

Az „okos” viselhető készülékek, azaz mások által készített alkalmazások futtatására is alkalmas készülékek forgalma 2016-ban előzi majd meg az egyszerű készülékekét — jelezte a napokban publikált elemzésében az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat. Okos viselhető készülékekből 4,2 milliót értékesítettek 2014-ben, az idén pedig várhatóan 33,1 […]

Az első negyedévben is megőrizte bővülő lendületét és újabb piaci szereplők közelgő belépésével további növekedés elé néz a viselhető számítástechnikai eszközök („wearables”) világpiaci forgalma – jelezte csütörtökön publikált elemzésében az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és informatikai piackutató vállalat. Az IDC prognózisa szerint az idén 72,1 millió különféle viselhető […]