A Lenovo hivatalosan is megnyitotta első gyártóüzemét Európában. Az Üllőn található gyár elsősorban szerver-infrastruktúra, tárolórendszerek, valamint csúcskategóriás pc-munkaállomások építésére összpontosít, amiket az egész európai, közel-keleti és afrikai régióban értékesít. A gyár már több mint ezer teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztat különböző mérnöki, vezetői és operatív munkakörökben. A két három emeletes épületben […]
hibrid
A munkahelyváltás legfőbb ösztönzőjének a dolgozók 86 százaléka ugyan még mindig a magasabb munkabért jelölte meg, a válaszadók 46 százaléka a legfontosabb motivációk között a rugalmasabb munkavégzést és munkaidőt, 32 százalékuk pedig a home office lehetőségét említette. A Profession.hu reprezentatív felmérése szerint a távmunkára irányuló dolgozói igény a járványhelyzet óta […]
Fejérdy András, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese a nemzetállamok és a nemzetek feletti katolikus egyház közötti szuverenitási konfliktust vizsgálja az 1780-as évektől a múlt század végéig annak a programnak a keretében, amelyhez elnyerte az Európai Kutatási Tanács (ERC) Consolidator Grant támogatását. A történész az egyházi személyektől megkövetelt, úgynevezett állameskük […]
Bánszki Zsolt, a 4iG it-biztonsági üzletágigazgatója az orosz-ukrán háború miatt különösen aktuális témáról adott elő az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége konferenciáján, a SMART 2022-n: mit tehet, vagy tud egyáltalán tenni egy vállalat a saját szintjén, a kkv-k, és maga az infokommunikációs szektor a jelenleg is zajló, hibrid háborúval, […]
Azáltal, hogy az Extreme Digital szolgáltatásait az eMAG platformjába integrálják, jelentősen csökken a cégszervezet komplexitása. Az eMAG-Extreme Digital jelenleg mintegy ezer munkatársat foglalkoztat, folyamatos bővülése, és a pandémia visszaszorulása nyomán az irodába visszatérő munkatársak miatt eléri jelenlegi székhelyének korlátait. Ezért a vállalat hosszú távú bérleti szerződést írt alá a WING […]
A Forbes The Cloud 100 listáján szereplő amerikai cégek összértéke tavaly megduplázódott, míg a Gartner prognózisa szerint a felhőszolgáltatásokra fordított globális kiadások 2022-ben várhatóan hatvan százalékkal fog nőni. Az amerikai Forbes 2021-es The 100 Cloud listáján szereplő cégek együttes piaci értéke elérte az 514 milliárd dollárt, ami kétszerese az előző […]
Digitális aláírást fejlesztettek a Benker magyar fejlesztői — közölte a cég. A litván cég magyar fejlesztői szerint az Ethereum 2.0 hitelesítési problémájának megoldására létrehozott matematikai alapon működő digitális hitelesítési technológia az egész bankrendszert megreformálhatja. A Benker az Európai Unió első olyan pénzügyi szolgáltatója, amely teljes egészében blokklánc technológiával működik. A […]
A Microsoft bemutatta az Azure for Operators új változatát, az Azure Operator Distributed Services-t, ami egy újgenerációs hibrid felhő platform. Ez nagyobb automatizációt, rugalmasságot és skálázhatóságot, a döntési folyamatban és a működtetésben is felhasználható óriási adatmennyiséget, és az 5G hálózaton értékesíthető szolgáltatásokat kínál a mobilszolgáltatóknak. Az új szolgáltatás a 2020 […]
A játékosok elvárásainak való megfelelés érdekében a Philips új, M5000-es sorozatba tartozó monitorai intenzitásukkal és részletgazdagságukkal emelkednek ki, az amúgy is színes választékból. A Philips 27M1N5200PA rendkívül versenyképes funkcióinak köszönhetően intenzív játékélményt biztosít, így tökéletes választás az akció-orientált, kompetitív többjátékos játékokhoz. Ezeknek a gamereknek késleltetésmentes képernyőkre és rendkívül gördülékeny, de […]
A Vodafone Magyarország közel egy éves előkészület után, több hullámban, a karanténidőszakban bevezetett hibrid munkavégzést megtartva vezeti be az agilis munkavégzést. A Vodafone Magyarország az egyik legnépszerűbb agilis módszertan, a scrum elveit követi. A scrum egy jól strukturált keretrendszer, amelyet többnyire új termékek fejlesztésére vagy a változások megszilárdítására használnak, tehát […]