Kína vizsgálatot indít a FedEx ellen a Huawei csomagjainak „eltérítése” miatt

Kína vizsgálatot indít a FedEx amerikai globális szállítmányozó vállalat ellen azt követően, hogy a Huawei Technologies csomagjait engedély nélkül „eltérítették” – számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna.

A vizsgálatot a kínai hatóságok azzal indokolták, hogy a FedEx a gyanú szerint súlyosan megsértette kínai ügyfelei jogait és érdekeit, ezzel pedig megszegte a Kínában érvényes vonatkozó jogszabályokat. A Huawei azzal vádolta meg a FedExet, hogy beleegyezése nélkül megváltoztatta csomagjaik útvonalát. A Huawei beszámolója szerint a Japánban feladott csomagjaikat a kínai irodáik helyett a cég amerikai címére kézbesítették, ráadásul két másik, Vietnamban feladott szállítmányukat is átirányították az Egyesült Államokba az eredetileg megjelölt szingapúri és hongkongi címekre történő kézbesítés helyett. A FedEx a hír megjelenése után közzétett egy bejegyzést a Weibo kínai mikroblogon, amelyben elnézést kérnek a Huaweitől a hibásan kézbesített csomagok miatt. A közleményben azt is hangsúlyozták, hogy semmilyen kívülről érkezett utasítás nem állt az ügy hátterében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elhagyhatja Magyarországot a Barion

szo jún 8 , 2019
Az online- és mobilfizetési megoldást kínáló Barion Payment Zrt. azt fontolgatja, hogy központját Magyarországról egy másik európai országba helyezi át, mert úgy véli, a magyar szabályozási környezet a nemzetközi piacokon versenyhátrányt jelent. „Új felhasználók akvirálásakor óriási versenyhátrányt jelent például, hogy nagyon hosszadalmas az online adatfelvételi folyamat, amelynek során számos irreleváns […]
Barion vezérek: Biro és Kiss

És még ez is...