A Huawei előrejelzése szerint 2030-ra az 5G-magánhálózatok száma elérheti az egymilliót, ami számos új szolgáltatást tesz lehetővé. Az 5G hálózatoknak mindössze három évre volt szükségük ahhoz, hogy elérjék a 4G öt év alatt elért fejlődését – mondta Bóday Tamás, a Huawei Technologies Hungary integrált megoldásokért felelős igazgatója a vállalat budapesti […]

Mostantól az e-kereskedelmet tíz éve kutató GKID a Mastercarddal közösen vizsgálja a teljes digitális kereskedelmi ökoszisztémát. Új, a GKID és a Mastercard együttműködésével készül kutatás az online kereskedelmi piacról, aminek részeként három fordulóban elkészítik Magyarország egyik legátfogóbb e-kereskedelmi kutatását. Az együttműködés alapját a felek Digitális Kereskedelmi Szövetségen belüli munkája adta, […]

A CANAL+ Group és az M7 Group úgy döntött, hogy élnek az SPI International fennmaradó harminc százalékos részvényeire vonatkozó vételi opciójukkal, és így teljes tulajdonrészt szereznek a vállalatban. Erwan Luherne, a Canal+ International üzleti integrációs igazgatója és Jeroen Bergman, az M7 Csoport tartalomért és üzletfejlesztésért felelős igazgatósági tagja már át […]

A kifejezetten utazóknak szóló feltöltőkártyás szolgáltatás a fizikai SIM kártyák mellett már eSIM kártyán is elérhető a CitySIM-nél. A telefonok fejlődésével a mobilszolgáltatók is újításokkal rukkolnak elő. “Az eSIM kártyánk már három éve létező termék, de a pandémia miatt elhalasztottuk a széleskörű bevezetését” – mondta Veres Gabriella, aki a Lloyd […]

Április 15-i hatállyal lemondott az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöki tisztségéről Maróth Miklós. Mindeközben villámszerűen felmentették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) vezetőjét is. Maróth saját tudományterületén végzett sok évtizedes sikeres munkáját tovább folytatja, emellett egy új, a magyar tudomány fejlesztésére irányuló jelentős program megvalósításán szeretne dolgozni – áll az […]

Egyszerűbb és biztonságosabb lesz jelenteni a korrupciót a cégeknél az európai uniós direktíván alapuló új jogszabály alapján – hívta fel a figyelmet az EY. A nemzetközi tanácsadó cég szerint a legalább 250 dolgozót alkalmazó vállalatoknak a jogszabály április 12-ei kihirdetésétől számítva 60 napjuk van annak lehetővé tételére, hogy egy akár […]

A BSA hat ajánlást terjesztett az uniós jogalkotók elé megfontolásra a kiegyensúlyozott és hatékony termékfelelősségi rendszer biztosítása érdekében. A BSA üdvözli, hogy az EU Bizottsága a termékfelelősségi irányelv (Product Liability Directive – PLD)felülvizsgálatával a belső piac működésének, az áruk szabad mozgásának, a piaci szereplők közötti torzításmentes versenynek, valamint a fogyasztók […]

A berlini magyar nagykövetség rendezvényén mutatták be a magyar mesterséges intelligencia ökoszisztémát. „Cél, hogy együttműködéseket alakítsunk ki a magyar és német ökoszisztémában működő kutatóintézetek, egyetemek és gazdasági társaságok között” – nyilatkozta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára. A rendezvényen Györkös Péter nagykövet tartott bevezetőt, majd […]

Korábbi gyakorlatát kibővítve az Európai Bizottság az európai uniós tagállamok közszolgálati médiájának helyzetét és az Emberi Jogok Európai Bíróságán született ítéletek végrehajtását is vizsgálja a tavalyi évre vonatkozó jogállamisági jelentésben, amelyet várhatóan júliusban tesz közzé. Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén jelentette […]

Dél-Korea és az Egyesült Államok is kérelmezte a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon kiadatását Montenegrótól. Marko Kovac montenegrói igazságügyi miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján nem közölte, hogy Podgorica kinek akarja kiadni a nemzetközi körözés alatt álló Do-t. Mint mondta: a kiadatási folyamatnál figyelembe veszik a bűncselekmények […]