A világban jelenleg mintegy 16 milliárd mobiltelefon van az emberek birtokában, és ebből – a számítások szerint – 5,3 milliárd darab kerül majd 2022-ben a szemétbe – számolt be kutatási eredményéről a húsz éve alakult WEEE Forum, a világ elektronikai hulladékával foglalkozó nonprofit szervezet. Mindannak ellenére, hogy a készülékekben rengeteg […]

Az Európai Bizottság új online álláskereső oldalt indít, ezzel segítve az ukrajnai háború elől menekülő embereket, hogy sikeresen munkát találjanak az unióban – jelentette be a brüsszeli testület. Az EU Talent Pool elnevezésű kísérleti projekt segítségével, a regisztrációt követően az ideiglenes védelem alatt állók feltölthetik önéletrajzukat, így szakmai profiljuk több […]

Az internet szabályozása az állami szervek és a piaci szereplők közös felelőssége – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke. Koltay András az Internet Hungary című kétnapos konferencia megnyitóján kifejtette: az internet ellenáll a hagyományos szabályozási megközelítésnek, és ez közös felelősséget telepít – a jogrendszer szintjén is – […]

A Tudatos Vásárlók Egyesülete ismeretterjesztő médiakampányt indít, és ezzel támogatja azt, hogy a fogyasztó képes legyen kiigazodni a zöld, natural, fenntartható, öko, karbonsemleges és hasonló, sokszor félrevezető állítások tengerében. A fenntarthatóság és a környezetvédelem fontosságát, s az arra irányuló keresletet felimerték a vállalatok is, azonban egyre gyakrabban előfordul, hogy a […]

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel a Magyarországnak szánt uniós források nagy résznek a kifizetését az uniós pénzekkel való rossz gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatok miatt. Johannes Hahn, költségvetésért felelős uniós biztos vasárnap bejelentette: a bizottság azt javasolja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy függesszék fel a magyar kohéziós program […]

A médiának szabadon, politikai befolyástól mentesen kell működnie, nem válhat egyetlen párt propagandagépezetévé – jelentette ki Vera Jourová átláthatóságért és értékekért felelős biztos. Jourová a javaslat részleteit ismertetve közölte: a szerkesztői függetlenség védelme érdekében a rendelet előírja, hogy a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk médiaszolgáltatók szerkesztői szabadságát, beleértve a közszolgálati médiumokat […]

Magyarországot a hazai Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első helyezettjei képviselik a 33. EU Fiatal Tudósok Versenyén szeptember 13-18. között a hollandiai Leidenben – közölte a Magyar Innovációs Szövetség. A közleményben ismertetik, hogy az európai versenyre a helyi országos megmérettetéseken sikeresen szereplők juthatnak ki, az idén 65 ezer fiatal […]

Egy gyerekről átlagosan 107 kép kerül fel az internetre még azelőtt, hogy járni tudna – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A szervezet által működtetett Biztonságosinternet Hotline első félévének adatai szerint a szolgálat hotline-jához beérkező bejelentések 88 százaléka pedofil, hét százaléka pedig erőszakos tartalom. Rasszista, idegengyűlölő, drogfogyasztással, online zaklatással vagy egyéb […]

Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai karának kutatói egy EU HORIZON pályázat keretében: a szakemberek űreszközök hőszigeteléséhez fejlesztenek ki és gyártanak speciális polimer aerogéleket a novemberben induló 3 millió eurós összköltségvetésű programban. A DE közleménye szerint az aerogélek kutatásával 17 éve foglalkoznak a kar […]

Magyarország 27-ből a 22. a digitális fejlettséget mérő uniós index szerint. Az Európai Unió tagállamainak digitális fejlődését mutató Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) 2022-es mutatói alapján Magyarország a 27 tagállam között a 22. helyen áll, a ranglistán egy helyet előre lépett, megelőzve Szlovákiát. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások […]