Közel öt és fél milliárd telefon megy idén a szemétbe

öreg mobiltelefonokA világban jelenleg mintegy 16 milliárd mobiltelefon van az emberek birtokában, és ebből – a számítások szerint – 5,3 milliárd darab kerül majd 2022-ben a szemétbe – számolt be kutatási eredményéről a húsz éve alakult WEEE Forum, a világ elektronikai hulladékával foglalkozó nonprofit szervezet.

Mindannak ellenére, hogy a készülékekben rengeteg értékes anyag, arany, réz, ezüst, palládium és más újrahasznosítható összetevők vannak, a vizsgálatok szerint a hatalmas mennyiségnek csak egy kis töredékét nyerjük vissza az elektronikai hulladék kezelésének megfelelő módon. Az elemzők szerint a legtöbb készülék garázsok vagy szekrények mélyére vagy épp a háztartási hulladékkal együtt a szeméttelepekre jut.

A WEEE igyekezett feltárni azokat az okokat, amelyek e tendencia mögött állnak. Hat, az EU országait képviselő országban végzett felmérések alapján egy átlagos európai háztartásban 74 elektromos és elektronikus berendezés található a telefonoktól a kenyérpirítókig – a lámpákat nem számolva. Ezekből átlag kilencet, bár működik, mégse használnak, négy pedig úgy pihen a háztartásokban, hogy működésképtelen.

A felmérésből kiderült, hogy az első számú halmozott eszköz az apró elektronikai kiegészítők, mint például a fülhallgatók vagy távkapcsolók, ezt követték a kisebb háztartási eszközök (óra, vasaló, és így tovább), harmadik helyen a kisebb informatikai eszközök (egér, külső meghajtó, billentyűzet, router) állnak, utolsó előtti helyen a mobilok és okostelefonok, végül pedig a ételkészítéshez használt kisebb eszközök mint a grill vagy turmixgép.

A válaszadók elmondása szerint 46 százalékban azért ragaszkodnak ennyire ezekhez az eszközökhöz, mert még használni szeretnék őket, 15 százalék tervezi az eladását, elajándékozását, 13 százalék érzelmileg kötődik, hét százaléknak pedig nincs információja, hogyan lehet szakszerűen megszabadulni tőlük. Mindössze egy százalékban válaszolták azt, hogy az adott eszköz nem tartozik az újrahasznosíthatók körébe.

A 2022-ben a hulladékká váló kisméretű elektromos-elektronikus eszközeink tömege a Kheopsz-piramis négyszerese, 24,5 millió tonna lesz. Ha ez így folytatódik, akkor harminc év múlva ez a mennyiség meghaladhatja akár a százmillió tonnát is – írta a National Geographic.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Wi-Fi 6: viszik, mint a cukrot a vásárlók az olcsó Zyxel készülékeket

hét okt 17 , 2022
ShareTweetPinShareA Zyxel a legújabb Wi-Fi 6 szabványt támogató hozzáférési pont-családja, az új NWA50AX és NWA90AX belső hozzáférési pontok, valamint az NWA55AXE külső hozzáférési pontok komoly értékesítési sikerre tettek szert – a versenytársaikhoz képest kedvezőbb áraiknak köszönhetően. Az Zyxel hozzáférési pontok gyorsan bestsellerré váltak, az, hogy ezáltal a felhasználók sokkal szélesebb […]
wifi

És még ez is...