Az Európai Unió oktatóközpontot hozott létre Kijevben, hogy segítse az ukrán fegyveres erők kibertámadás elleni felkészülését – közölte az unió külügyi szolgálata. A közlemény szerint az Európai Békekeretnek nevezett programon belül Ukrajnának nyújtott támogatás részeként az EU az oktatóközpont működéséhez szükséges berendezéseket, különleges számítógépes szoftvereket és hardvereket biztosította. Az Európai […]

Az Európai Unió kezdeményezést indított, amelynek keretében főként laptopokat, okostelefonokat és táblagépeket gyűjt ukrajnai iskolák, kórházak és közigazgatási szervek számára — jelentette be az Európai Bizottság. A Laptops for Ukraine elnevezésű uniós kezdeményezés célja a digitális technológiai eszközök gyűjtése mellett az ukrajnai iskolák, kórházak és közigazgatási szervek alapvető szükségleteinek kielégítése […]

Az Európai Bizottság stratégiát mutatott be a drónok üzemeltetésére és műszaki követelményeinek meghatározására és az európai drónpiac fejlesztésére. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a stratégia célja, hogy 2030-ra általánossá váljon Európában a drónokkal végzett sürgősségi segélyszolgálat, a térképezés, a különböző területen végzett felügyelet. A megfelelő jogi kereteket létrehozása lehetővé tenné […]

Magyarországon egyedüliként nyert az Európai Kutatási Tanács (European Research Council – ERC) Starting Grant pályázatán Nagy Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar tudományos munkatársa. Az egyetem közleménye szerint a kutató kémiai anyagok és folyamatok nagy pontosságú modellezésére, és ez alapján azok tudásalapú fejlesztésére alkalmazható […]

Hazánkban egyre többen vannak azok, akik nem használnak az interneten illegális tartalmakat: arányuk a tavalyi 78 százalékról az idén 85 százalékra nőtt. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. idei, reprezentatív kutatásáa szerint a megkérdezettek csupán 21 százaléka lenne hajlandó fizetni azért, hogy legális forrásból jusson […]

Az internetes felületek működtetéséért felelős vállalatok, hasonlóan a tavalyi arányhoz, 63,3 százalékban távolították el a gyűlöletbeszédet tartalmazó weboldalaikról, ez visszaesést jelent a 2020-as 71 százalékhoz képest. Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön tette közzé, az online gyűlöletbeszéd felszámolását célzó magatartási kódex betartására vonatkozó értékelését. Az értékelés szerint, a vállalatok által 24 […]

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén rendeletet fogadott el az egységes piacon zajló verseny szabályozására. Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 598 szavazattal, öt ellenszavazat és kilenc tartózkodás mellett elfogadott új rendelet értelmében az európai vállalatoknak akkor kell értesítenie az Európai Bizottságot a tervezett fúziókról és felvásárlásokról, ha az érintett […]

Az Európai Parlament a kiberbiztonság megerősítésére új jogszabályt fogadott el, amely szigorúbb beszámolási és információ-megosztási kötelezettségeket ír elő a tagállamok számára — jelentette be az uniós palament. Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 577 szavazattal, hat ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály szerint a többi között a tagállamoknak jelenteniük […]

Az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) új eszközt vezetett be a hamis információk elleni fellépés jegyében az EUvsDisinfo.eu weboldalon – közölte a brüsszeli szolgálat, hangsúlyozva, hogy lépése Oroszország ukrajnai háborújával függ össze. Az EEAS által finanszírozott honlap „a dezinformáció és az információmanipuláció mögött álló mechanizmusokat, taktikákat, narratívákat és szereplőket ismerteti”, […]

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt uniós jogszabályt, amely a nemek kiegyensúlyozottabb képviseletének előmozdítását célozza a tőzsdén jegyzett társaságok vezetőtestületeiben – közölte az uniós tanács. A közlemény szerint az új szabályok segítenek majd felszámolni azokat az akadályokat, amelyekkel a nők gyakran szembesülnek pályafutásuk során. Az uniós testület szerint a tőzsdén […]