Az EU elektronikai eszközöket gyűjt Ukrajnának

Laptops for UkraineAz Európai Unió kezdeményezést indított, amelynek keretében főként laptopokat, okostelefonokat és táblagépeket gyűjt ukrajnai iskolák, kórházak és közigazgatási szervek számára — jelentette be az Európai Bizottság.

A Laptops for Ukraine elnevezésű uniós kezdeményezés célja a digitális technológiai eszközök gyűjtése mellett az ukrajnai iskolák, kórházak és közigazgatási szervek alapvető szükségleteinek kielégítése a leginkább sújtott háborús régióiban.

A közlemény szerint az ukrán hatóságok elsősorban laptopokat kértek, ugyanis legalább 70 ezer tanárnak van szüksége az eszközre a tanítás folytatásához. A háború sújtotta régiókban mintegy ötezer iskolában van szükség laptopra, vagy más digitális eszközre, hogy a körülbelül kétszázezer iskolás tanulhasson. Ennél is több, valamint különlegesebb eszközökre van szükség más ágazatokban, leginkább a kórházakban és a közigazgatásban.

Az uniós bizottság közölte, az európai vállalatok, magán és állami cégek közvetlenül az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül adhatnak nagyobb mennyiségű és értékű adományokat. Kisebb adományokat a Belgiumban székhellyel rendelkező szervezetek, cégek és állampolgárok adományozhatnak a digitális technikai iparágat képviselő DigitalEurope szervezeten keresztül. A kezdeményezést később más gyűjtőközpontokkal egészítik ki Európa-szerte.

Az adományok között az otthonokban vagy irodákban található új vagy használt, de működőképes laptopok, okostelefonok vagy táblagépek, illetve más technológiai berendezések szerepelhetnek.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Telefonos csalókat fogtak el a rendőrök

pén dec 2 , 2022
Banki álügyfélszolgálatot üzemeltető csalókat fogtak el a baranyai rendőrök Budapesten és Csobánkán. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás miatt indított büntetőeljárást, mert felmerült a gyanú, hogy egy szervezett csoport banki álügyfélszolgálatot üzemeltet. A nyomozás adatai alapján a csalók telefonon keresték meg áldozataikat, és egy bank […]
bankkártya

És még ez is...