A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál rejlik, amit digitális technológiák alkalmazásával lehetne kihasználni – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára. Az FM szerdai közleménye szerint Czerván György a hangsúlyozta, hogy a precíziós gazdálkodás ma már olyan versenytényező, amely minden agrárgazdasági ágazatban, de különösen a […]

Már 636 intézmény csatlakozott az idei, harmadik alkalommal meghirdetett digitális témahéthez, amelynek célja a fiatalok felkészítése a digitális világra, az online információk közötti válogatásra, azok strukturált keresésére, saját megoldások keresésére és megosztására – hangzott el az április 9. és 13. között tartandó eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások […]

Elkészült Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának szakmai tervezete; a dokumentum társadalmi vitát követően, még a tavasszal a kormány elé kerülhet. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint ez az első ágazati digitális stratégia, megemlítve, hogy 2010 óta másfélszeresére nőtt a mezőgazdaság kibocsátása, ezért is fontos, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban vegyék át a […]

Az idei év végére minden magyar háztartásban elérhető lesz a szupergyors, legalább 30 megabit másodpercenkénti (Mbps) adatátviteli sebességű internetszolgáltatás – mondta az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. Kara Ákos emlékeztetett: a kormány 2014-ben azzal a céllal indította el a programot, hogy az Európai Unió országai közül elsőként Magyarországon épüljön ki […]

A magyar kormány támogató gazdasági környezet megteremtésével, átfogó programokkal, finanszírozási forrásokkal segíti a digitalizáció megvalósulását, a technológiai váltást – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára. Véleménye szerint Magyarország számára adottak a digitális átállás lehetőségei, egyebek közt példaként említette, hogy itt van a világ negyedik […]

Először vesz részt önálló országstanddal a londoni BETT Show-n Magyarország. A British Educational Training and Technology Show január 24. és 28. között lesz Londonban. A világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállításán és konferenciáján Magyarország 310 négyzetméteres standdal vesz részt. A standnál az érdeklődők Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját (DOS), innovatív magyar oktatástechnológiai termékeket, […]

Elkezdődött az Idősügyi infokommunikációs Program keretében az informatikai eszközök átadása az egyedül élő idős embereknek – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa. Jeneiné Rubovszky Csilla a településen élő nyugdíjasok előtt tartott tájékoztatón ismertette: országszerte 480 hátrányos helyzetű községben indult programba ötezer, 65 évesnél idősebb embert vontak be. A részt […]

A napokban meghozott rendeletében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a magyarországi távközlési szolgáltatók nagy sebességű mobil hírközlési (4G, 4G+, 5G) hálózatfejlesztési beruházásait a kormány. A kormány célja, hogy minden eddiginél olcsóbb, gyorsabb, elérhetőbb és jobb minőségű legyen az internet Magyarországon. A Digitális jólét programban (djp) a fejlesztések kiindulópontja a […]

Csaknem kétszáz iskola kaphat digitalizációra több mint hatmilliárd forintot egy EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) pályázaton, további csaknem két milliárd forintról pedig később dönt a kormány — közölte Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos és Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár. Czunyiné elmondta, digitális eszközökre, továbbképzésre vagy […]

A Cisco előrejelzése szerint a blokklánc-technológia (blockchain technology), az autonóm eszközök és a virtuális asszisztensek lesznek az elkövetkezendő évek uralkodó technológiai trendjei az üzleti világban, de a hálózatok és a kiberbiztonság nélkül ezek a trendek csak víziók maradnak. Az internetes hálózati eszközöket gyártó társaság közleménye szerint a jövő trendjeinek kiteljesedéséhez […]