Még mindig csak a tervezetnél tart a Digitális Agrár Stratégia

Elkészült Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának szakmai tervezete; a dokumentum társadalmi vitát követően, még a tavasszal a kormány elé kerülhet. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint ez az első ágazati digitális stratégia, megemlítve, hogy 2010 óta másfélszeresére nőtt a mezőgazdaság kibocsátása, ezért is fontos, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban vegyék át a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket, hiszen ezen eljárások révén többet, magasabb színvonalon és hatékonyabban termelhetnek a gazdák. A miniszter jelezte: tárcája azon dolgozik, hogy az uniós agrárstratégia a 2020 utáni időszakban is hangsúlyt fektessen – például képzési támogatások formájában, szaktanácsadási rendszerrel és e szolgáltatások árának csökkentésével – az agrárium digitalizációjára.

A digitális ökoszisztéma legfontosabb szereplői az emberek – jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos történelmi jelentőségűnek nevezve azt a tényt, hogy az agrárium az első olyan gazdasági terület, amelyen átfogó digitális stratégia készül, megemlítve, az uniós tagállamok sorában is az elsők vagyunk e téren. A miniszterelnöki biztos kiemelte: a cél az, hogy a magyar agrárium mellett az annak termékeit fogyasztók is a digitális átállás nyerteseivé kell, hogy váljanak. A miniszterelnöki biztos kérdésre válaszolva arról beszélt: elérheti vagy meg is haladhatja a tízmilliárdos nagyságrendet a Digitális Agrár Stratégia megvalósításához szükséges források összege, kiemelve, hogy a stratégia hatékony végrehajtása három-öt éves időhorizonton akár 60 százalékos hatékonyság-növekedést is hozhat. Megemlítette: a Digitális Agrár Stratégia megvalósítása támogatja a magyar digitális startup-stratégia sikerét is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

NGM: online sem lankadunk

sze márc 7 , 2018
Januárban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülése, a tavaly decemberi ezermilliárd forintot meghaladó forgalom után – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára. Pomázi Gyula elmondta, hogy az internetes vásárlás, a digitális kereskedelem dinamikus növekedése januárban is folytatódott, nem lankadt a vásárlási kedv, a növekedés […]
kosár, vásárló

És még ez is...