Webes támadások Magyarországon: nyugtalanító a helyzet

Tóth Árpád KasperskyA sokszor ártalmatlannak tűnő internetes böngészés közben is számtalan veszély leselkedhet a felhasználókra akkor is, ha idehaza nyaralnak. A Kaspersky által vizsgált időszakban ugyanis az Európai Unióban az internetet használó számítógépek 13,70 százalékán tapasztaltak legalább egy böngészőalapú, rosszindulatú program-támadást. Noha a területi megoszlást tekintve Lettország (21,11 százalék), Görögország (18,50 százalék), Észtország (17,52 százalék) és Franciaország (16,81 százalék) a legérintettebb, azonban az első tíz között találjuk Magyarországot is (13,82 százalék). A zsarolóvírusok szempontjából is fontos ébernek maradnia azoknak, akik belföldi úticélt választottak, ugyanis az úgynevezett trójai zsarolóvírusok okozta támadások rangsorában szintén benne van hazánk a legveszélyeztetettebb európai országok középmezőnyében. Némi vigasz, hogy az első helyen álló Görögországhoz (0,56 százalék) képest Magyarországon (0,29 százalék) feleannyi esetet mutatott ki az informatikai biztonsági vállalat jelentése. „Sok vezető számára a nyaralás szükséges kellékei azok a digitális eszközök, amelyeken a távollétükben is nyomon követhetik a vállalkozás működését. Ez azonban óriási kockázatokat rejt magában. Erősen ajánlott, hogy ez az idő legyen a pihenésé és a feltöltődésé, de ha már mindenképpen muszáj rápillantani a bizalmas adatokra, célszerű azt egy olyan eszközről tenni, amely kiterjedt védelmi rendszerrel van ellátva” – mondta Tóth Árpád, a Kaspersky területi értékesítési igazgatója.

Védd magad!
• Erősítse meg online felhasználói fiókja védelmét a rendelkezésre álló legerősebb hitelesítési eszközök, biztonsági kulcsok vagy többfaktoros hitelesítés beépítésével.
• Gondolja át a kockázatokat, mielőtt letölt egy alkalmazást! Külföldi nyaralás esetén nem célszerű feltenni mobiltelefonjára például az adott szállás applikációját.
• Fontolja meg és korlátozza, mit, illetve kivel oszt meg online nyaralása idején!
• Kapcsolja ki a helymeghatározást, ha nem használja!
• Legyen óvatos a nyilvános Wi-Fi hálózatokkal!
• Kapcsolja ki a Wi-Fi-t és a Bluetooth-t, ha nem használja őket! Ezzel elkerülheti, hogy nem kívánt felhasználók készülékéhez kapcsolódhassanak, valamint nyomon kövessék tartózkodási helyét.
• Csak biztonságos webhelyeken vásároljon vagy végezzen banki tranzakciót!
• Kerülje a nyilvános számítógépeken való személyes vagy céges fiókba való bejelentkezést!
• Készítsen a nyaralás előtt biztonsági másolatot a kulcsfontosságú adatokról!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.