A háztartási teendők közül a mosás talán nem a legizgalmasabb tevékenység, de nincs mese, meg kell csinálni. Fontos betartani pár alapszabályt annak érdekében, hogy a fehér ingek közé még véletlenül se keveredjen piros zokni, különben rózsaszín lesz minden, vagy a gyapjú pulóvert ne tegyük be 40 fokos mosásra, mert máskülönben gyermekméretűre zsugorodik.
A kellemetlen hibák azonban elkerülhetők és a megfelelő eszközök beszerzésével jelentősen megkönnyíthetjük a dolgunkat.
A teregetés művészete
Ahogy a mosási instrukciókat, úgy a szárításra vonatkozó előírásokat is fontos betartani. Ha a szárítógép használata nem javasolt, akkor még véletlenül se tegyük be a gépbe, ugyanis a szárítógép fakíthatja és bolyhosíthatja a ruhákat. Nyilván nem mindenkinek áll rendelkezésére elegendő hely a szárításra, főleg az ágyneműhuzat és lepedő mosása esetén.
A törölközőket, ágyneműt, konyharuhát, pamutból készült ruhákat, farmernadrágokat nyugodtan beteheti a szárítógépbe. A kényesebb textíliákat viszont alaposan kirázva szárítón javasolt szárítani, az ingeket vállfán, a kötött pulóvereket pedig leginkább fektetve, hogy megtartsák a formájukat.
Tekintse meg a MÖBELIX ruhaszárító állványait, ahol több méret közül is tud választani. A ruhaszárító torony használata rendkívül praktikus, mert viszonylag kis helyet foglal ahhoz képest, hogy mennyi ruha elfér rajta. Az összecsukható szárítók elférnek minden fürdőszobában vagy a mosókonyhában, használaton kívül pedig igazán kis helyet foglalnak.
A szennyes ruhák szortírozása
Saját magunk dolgát könnyítjük meg, ha nem egy szennyeskosárba ömlesztjük az összes, mosásra váró ruhadarabot. Ha van elegendő hely, akkor érdemes kettő-három szennyestartót is beszerezni, így külön lehet válogatni a sötét, fehér és a kényes textíliákat.
Praktikus az olyan szennyestartó, aminek eleve két külön rekesze van a sötét és a világos ruháknak. Ha már eleve szétválogatjuk a ruhadarabokat, akkor nem fordulhat elő olyan baleset, hogy belekeveredik egy-egy sötét színű darab a világosak közé. A ruháskosár szintén nagyon hasznos, mert a mosógépből ebbe pakolhatjuk a nedves textileket, és így könnyebb lesz a teregetés is.
Vasalás
A gyűrött textíliákat, főleg az ingeket, blúzokat, de az ágyneműhuzatokat, terítőket is vasalni szükséges, ha nem akarjuk a zavaró gyűrődéseket, ráncokat nézni. Ehhez vasalódeszka és vasaló szükséges. A vasalódeszka megfelelő magasságba állítása kényelmesebbé teszi ezt a nem igazán kedvelt tevékenységet. De van, akit kifejezetten kikapcsol ez a fajta házimunka.
Apró, de szüksége kiegészítők
A szösztelenítő henger jól jön, ha a házi kedvencünk felugrott a kanapéra, és a nemkívánatos szőrszálakat gyorsan el akarjuk távolítani. Vagy reggel indulás előtt a kabáton észreveszünk pár nem oda való szöszt. A boholytalanítóval a kötött pulóvereket varázsolhatjuk újjá a használat miatt kialakult bolyhok leborotválásával. A ruhacsipeszek nélkülözhetetlenek a kültéri szárítás esetén, hogy megakadályozzuk a textíliák leesését.