Év végére minden háztartásban elérhető lesz a „szupergyors”, 30 megabites internet

Az idei év végére minden magyar háztartásban elérhető lesz a szupergyors, legalább 30 megabit másodpercenkénti (Mbps) adatátviteli sebességű internetszolgáltatás – mondta az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár. Kara Ákos emlékeztetett: a kormány 2014-ben azzal a céllal indította el a programot, hogy az Európai Unió országai közül elsőként Magyarországon épüljön ki a szupergyors internet használatához szükséges hálózat. A fejlesztést, amely több mint 830 ezer háztartást érint, két évvel az unió által kitűzött 2020-as határidő előtt befejezi a kormány – hangsúlyozta.

A beruházás összértéke eléri a 120-150 milliárd forintot – tette hozzá az államtitkár. A program első szakaszában a szolgáltatók önerőből végeztek hálózatfejlesztést, amellyel 290 ezer háztartást értek el, a mostani, második ütemben pedig csaknem 50 milliárd forint uniós és kormányzati forrásból mintegy 2000 településen több mint 390 ezer háztartás számára válik elérhetővé a csatlakozás – ismertette. A projekt harmadik szakaszában, a közép-magyarországi régióban 2,7 milliárd forint kormányzati támogatásból 100 település 55 ezer otthona számára építik ki a csatlakozási végpontokat. Kara hangsúlyozta azt is: szeretnék elérni, hogy a 30 Mbps adatátviteli sebesség legyen az alap, ezért a következő időszak fontos feladatának nevezte a sávszélesség további növelését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Minden folyamatot Magyarországon tart az Invitech új hálózata

hét febr 5 , 2018
A napokban adták át az Invitech Solutions Budapestet lefedő LoRa-technológiájú IoT-hálózatát, amely számos előnnyel rendelkezik a hasonló megoldásokkal szemben. Az Invitech Solutions szolgáltatásának előnye, hogy a társaság a rendszer minden elemét egy kézből (end-to-end) nyújtja. A kihelyezett szenzorok, az információk továbbítására szolgáló antennák, az adatok feldolgozásához szükséges szerverek, a beérkező […]
Microsoft

És még ez is...