Pályacsúcs: már több mint egymilliárd online számla érkezett

NAV Onlne SzámlaA NAV online számlarendszerébe 2018. július 1-jei indulása óta több mint egymilliárd online számla érkezett.

Tavaly óta már minden számlára rálát az adóhivatal. Azóta jelentősen meg is ugrott a beérkező számlák száma, 2019-ben átlagosan havonta kétmillió számláról érkezett adat, idén ez a szám már 66 millióra emelkedett. A kormány 2018. július 1-én debütált gazdaságfehérítő intézkedése amellett, hogy segíti a jogkövető vállalkozásokat, több százmilliárd forintnyi pluszbevételt is hoz az államkasszának. A bevételi adatok tanúsága szerint az online számlarendszer évek óta szolgál a kormány adócsökkentéseinek fedezetéül. Míg 2010-ben a feketegazdaság mértéke (az úgynevezett áfarés) 22,3 százalék volt, addig 2020-ban az Európai Bizottság becslése szerint ennek nagysága 6,1 százalékra csökkent, amelyben jelentős szerepe volt a kormány online gazdaságfehérítő eszközeinek, így többek között a 2014. szeptember 1-től bevezetett online pénztárgépnek, a 2015-től alkalmazott elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszernek (ekáer), illetve az online számla rendszernek.

A rendszer egyik legnagyobb vívmánya az, hogy könnyen át lehet térni az elektronikus számlázásra, amely gyors, egyszerű és még a járványhelyzet idején is biztonságos. Ráadásul a papírszámláról áttérők számlánként akár hétszáz forintot is spórolhatnak. Az adatok azt mutatják, hogy egyre népszerűbb ez a módszer: csaknem minden negyedik számla elektronikus, és több mint kétszázezer vállalkozás használt már elektronikus számlát. Az ügyviteli folyamatok digitalizálásában is segít az online számlarendszer. A vállalkozás lekérdezheti a kimenő és a bejövő számláinak az adatait. A NAV statisztikája pedig igazolja, hogy egyre többen használják ezt a fajta szolgáltatást, hiszen 2022 januárjában több mint 235 ezer vállalkozás kért adatkivonatot erről – részletezte az államtitkár.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Van, amikor saját erőből nem megy: felvásárlással erősít a Bosch

csü márc 24 , 2022
A Bosch felvásárolta az Atlatec GnbH-t, így mostantól képes teljes körű önvezetési megoldások szállítására. Az Atlatec a vezetéstámogató rendszerek és az automatizált vezetést segítő nagyfelbontású digitális térképek egyik leginnovatívabb szállítója világszinten. A Karlsruhei Technológiai Intézetből 2014-ben kivált vállalat Németországban, Japánban és az USA-ban jelenleg mintegy 25 munkatársat foglalkoztat. „Az Atlatec […]
önvezető jármű

Friss, ropogós