Magyar Telekom Q3: nem véletlenül estek a rendszerintegrációs és it-bevételek

Magyar TelekomA Magyar Telekom közzétette 2020. harmadik negyedévre vonatkozó, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Az összbevétel éves összehasonlításban 1,8 százalékkal 167,7 milliárd forintra nőtt 2020 harmadik negyedévében. 2020 első kilenc hónapjában a bevételek éves összevetésben nagyjából stabilan, 484,2 milliárd forintos szinten alakultak. Az adózott eredmény 50,9 százalékkal 19,7 milliárd forintra nőtt 2020 harmadik negyedévében, ami az éves összehasonlításban jelentkező nettó pénzügyi eredmény jelentős javulását tükrözi. 2020 első kilenc hónapjában a nettó profit 3,7 százalékkal 30,4 milliárd forintra csökkent. A mobil bevételek éves összehasonlításban 2020 harmadik negyedévében 2,7 százalékkal 92,6 milliárd forintra ill. az év első kilenc hónapjában 2,6 százalékkal 266,7 milliárd forintra nőttek a mobil adatbevételek és készülékértékesítések emelkedésének köszönhetően, ami teljes mértékben ellensúlyozta az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételeket. A vezetékes bevételek 2020 harmadik negyedévében éves összehasonlításban 5,3 százalékkal 55,1 milliárd forintos szintre, míg 2020 első kilenc hónapját tekintve 2,1 százalékkal, 161 milliárd forintos szintre nőttek, mivel a TV- és a szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételek emelkedése ellensúlyozta a hangalapú bevételek visszaesését, valamint a magasabb nyújtott kedvezmények hatását. A rendszerintegrációs és it-bevételek 2020 harmadik negyedévében 10,1 százalékkal, húszmilliárd forintra estek vissza éves összehasonlításban, míg az év első kilenc hónapját tekintve a bevételek 15,5 százalékkal csökkentek. A magyarországi bevételek csökkenése a magyar közszféra számára nyújtott alacsonyabb implementációs projektvolument tükrözi. (Így lehet szépen körülírni a 4iG egyre nagyobb térnyerését. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.