Az Apple lecsúszott a dobogóról

1

Sír, könnyezikAz International Data Corporation (IDC) piackutató számításai szerint a Samsung visszaszerezte elsőségét, miután az előző, második negyedévben a második helyre csúszott vissza a Huawei után. A harmadik negyedévben a Samsung 80,4 millió okostelefont adott el, 2,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az amerikai szankciók sújtotta Huawei eladásai 22 százalékkal, 51,9 millió készülékre csökkentek. A harmadik negyedévben a Samsung piaci részesedése 22,7 százalék, a Huawei-é pedig 14,7 százalék volt. Az ugyancsak kínai Xiaomi értékesítése 42 százalékkal nőtt és ezzel a piaci részesedése a harmadik legnagyobb lett a világon 13,1 százalékkal. A kínai cégnek ezzel először sikerült megelőznie az amerikai Apple-t, amelynek az értékesítése 10,6 százalékkal csökkent, a piaci részesedése 11,8 százalék volt a harmadik negyedévben.

One thought on “Az Apple lecsúszott a dobogóról

  1. Akkor lesz igazán nagy sírás rívás és fogcsikorgatás apple-nél, mikor a kínaiak elkezdenek értékelési pontokat levonni azoktól, akik apple terméket használnak hazai helyett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A megtévedt futárok esete

hét nov 9 , 2020
Személyes adatokkal visszaélve több mint 27 millió forintot csalt ki egy kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatótól – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon. Azt írták: az elkövetők 2018 végétől 68 ember adatait jogtalanul megszerezve és felhasználva rendeltek műszaki cikkeket, köztük mobiltelefonokat és televíziókat egy […]
Magyar Telekom webshop

És még ez is...