A szilveszteri jókívánságok sem a régiek már

A szilveszteri jókívánságokat is egyre inkább interneten küldik az emberek – többek között ez derült ki a távközlési szolgáltatók ünnepi tapasztalataiból.

A Telenor közlése szerint 2015. december 31-hez képest több mint ötven százalékkal nőtt mind a neten gratulálók száma, mind az általuk felhasznált adatmennyiség 2016 utolsó napján. Tavaly szilveszterkor 124 terabájtot mért a Telenor, egy évvel korábban csak 81 terabájtot. A múlt év utolsó napján több mint 12 millió telefonhívást kezdeményeztek a szolgáltató ügyfelei, negyven százalékkal többet, mint egy átlagos szombaton. A megelőző évekhez hasonlóan 2016-ban is tovább csökkent az elküldött sms-ek mennyisége, de így is csaknem ötmillióan sms-ben köszöntötték ismerőseiket.

A Vodafone arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 2016. december 31-én és 2017. január elsején együttesen az ügyfelek belföldi adatforgalma 65 százalékkal volt magasabb mint a megelőző év azonos időszakában. A roaming forgalom 175 százalékkal volt nagyobb. A Vodafone ügyfelei is kevesebb szöveges üzenetet küldtek, mint egy évvel korábban, az sms-ek száma hét százalékkal 6,1 millióra csökkent, ugyanakkor 106 ezer mms-t küldtek két nap alatt, ami negyven százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. Az adatokból az is kiderült, hogy az ügyfelek a szilveszteri-újévi időszakban 8,8 millió hívást indítottak, négy százalékkal többet, mint a megelőző év azonos időszakában és a hívások együttesen kilenc százalékkal hosszabbak lettek, mint a 2015. december 31-én és 2016. január elsején indítottaké.

A Magyar Telekom azt közölte, hogy ügyfelei több sms-t küldtek és nagyobb mobilinternet adatforgalmat bonyolítottak le január 1-jén, mint szilveszter napján. Az újévi mobilinternet adatforgalom mintegy 25 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Az elküldött sms-ek száma viszont az idei év első napján mintegy tíz százalékkal, 3,95 millióról 3,55 millióra csökkent a tavalyi forgalomhoz képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új tulajdonosa van az Árukereső.hu-nak

pén jan 6 , 2017
ShareTweetPinShareA prágai székhelyű Rockaway csoport Daniel Křetínský (a kilencedik leggazdagabb cseh), Patrik Tkáč (szlovák pénzember) és a PPF Group pénzügyi támogatásával megvásárolta az Árukereső.hu, a Compari.ro és a Pazaruvaj.com árösszehasonlító oldalakat a Naspers csoporttól. A felvásárlással a Rockaway csoport újabb jelentős lépést tett céljának megvalósítása felé, azaz hogy az e-kereskedelem vezető […]

És még ez is...