Orbán Viktor és a kormány két tagja, plusz Palkovics László tudománypolitikai megbeszélést folytatott Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikussal a Sasfészekben (Értsd Miniszterelnökség a várban. A szerk megj.).
A tárgyaláson a világhírű magyar tudós által vezetett Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) 2030-ig tartó stratégiai céljainak megvalósításához szükséges intézkedéseket tekintették át. Az egyeztetés alapján véglegesíti a kormány azt az előterjesztését, mely a kutatások további kormányzati támogatását célozza – olvasható a közleményben.
Honlapja szerint a CMF kutatásait egy cél vezérli: az emberi egészség monitorozása olyan módon, hogy a vérplazma molekuláris összetételében bekövetkező legapróbb változásokat a legmodernebb ultrarövid impulzusú lézertechnológiával vizsgálják. Céljuk, hogy az infravörös molekuláris ujjlenyomat a következő generációs molekuláris diagnosztika egyik sarokköve legyen, új utat nyitva a lakosság egészségének átfogó vizsgálatára.
![]() Hogy az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója, a gépészmérnök Palkovics mit keresett a megbeszélésen, az számunkra rejtély. Mondjuk, ha tudománypolitikai szakértőként csak Palkovicsra számíthat „Európa erős embere”, az nagyon nagy bajt jelez… (-szerk-) |