V4: keresik a megoldást az e-hulladékok újrafelhasználására

e-hulladekAz elektronikus hulladékok feldolgozásához kötődő eredményeiket ismertetik, és a közös kutatási tennivalókról tárgyalnak a Miskolci Egyetemen a visegrádi négyek (V4 – Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) kutatói — közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel. A tájékoztatás szerint évente több millió tonnányi elektronikus hulladék keletkezik Közép-Európának ebben a térségében is használt telefonokból, számítógépekből, televíziókból, kidobott háztartási gépek vezérlőalkatrészeiből. Éppen emiatt nemcsak az fontos, hogy ez a hulladék ne károsítsa a környezetet, hanem az is, hogy minél többet visszanyerjenek a világpiacon csak drágán beszerezhető gyártási anyagokból.

A visegrádi négyek kutatóinak együttműködése gyorsítja a felhasználási folyamatokat, olcsóbbá teszi a gyártást – olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy a tanácskozás egyúttal záró rendezvénye a két évvel ezelőtt uniós pályázaton nyert 486 millió forintból megvalósult CriticEl projektnek, amelyet a Miskolci Egyetem földtudományi kara irányított. Ez a nemzetközi együttműködésben megvalósuló alapkutatás az Európai Unió nyersanyag-stratégiájával összhangban kereste a magyarországi és regionális együttműködést az unió által kiemelt, az európai gazdaság számára nélkülözhetetlen kritikus nyersanyagok – például antimon, magnézium, kobalt, fluor, ritka földfémek, germánium, tantál, grafit, volfrám – hasznosításában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.