Köszönjük EU: Okoslabor épül az ELTE kémiai intézetében

kémiaMesterséges intelligenciával és a legkorszerűbb technológiákkal felszerelt kémiai oktatólaboratórium épül uniós támogatásból az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kémiai intézetében.

Az ELTE eddigi legnagyobb kémiai beruházása a SuperSmartLab, ahol 2024-től vegyészeket és kémiatanárokat képeznek. A hallgatókat „kiterjesztettvalóság-technika” segíti majd, saját okoseszközeiken sajátíthatják el a tananyagot beágyazott, magyarázó médiatartalmakkal. Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja azt mondta, olyan szakembereket képeznek, akik „a modern kémia elveit a smart technológiákkal ötvözve képesek lesznek innovatív megoldásokat találni korunk tudományos kihívásaira”. Hozzátette, hogy az ELTE SuperSmartLab projektjébe szívesen bevonják „a meghatározó vállalati szereplőket, befektetőket is”. A Gyakorlatorientált felsőfokú képzés infrastrukturális és készségfejlesztés az ELTE-n elnevezésű, több mint 3,2 milliárd forintos projekt 2022 áprilisában indult és várhatóan 2026 áprilisáig megvalósul, ennek része a labor, amelyet a tervek szerint 2024-ben adnak át. A beruházást az EU Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközéből finanszírozzák – közölte az ELTE.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Még mindig hatvanezer call centeres dolgozik Magyarországon

vas júl 9 , 2023
Magyarországon mintegy hatvanezer operátor dolgozik a call centerek valamelyikében; a multik mellett ma már egyre több kkv is kiszervezi a call centerét. Az United Call Centers Kft. szerint Magyarországon a kiszervezett ügyfélszolgálati munkát végző cégek az automatizációs trend ellenére folyamatosan bővítik a létszámukat. Kozma Richárd, a társaság ügyvezető igazgatója szerint […]
callcenter

És még ez is...