Hasítanak a digitális ikrek

digitális ikerAz elmúlt évben a digitális ikrekre fordított kiadások világszerte összesen elérték a 6,75 milliárd dollárt.

A digitális iker koncepciója 1991-ben fogalmazódott meg, ám a gyakorlatban először csak 2002-ben került sor a technológia alkalmazására. A hangzatos név mögött valójában egy termék vagy folyamat valamiféle számítógépes program által való virtuális leképezése áll. A digitális modell felhasználható szimulációk futtatására, teljesítményproblémák tanulmányozására, illetve a fizikai objektum fejlesztésére. Nem csoda, ha a Fortune Business Insights májusban kiadott előrejelzése szerint a digitális ikrek piaca az év végére elérheti a 8,88 milliárd dollárt, 2029-re pedig elérheti a 96,49 milliárd dollárt is. A technológia végfelhasználói 21,1 százalékban a gyártóiparból kerültek ki.

A növekvő energia- és alapanyagárak mellett ugyanis kulcsfontosságú, hogy a vállalatok lépést tartsanak a fejlődéssel, hiszen óriási összeget takaríthatnak meg hosszú távon az új ipari lehetőségekkel. Tavaly a technológia legnagyobb felhasználója (21,1 százalékban) a gyártóipar volt, ám az elkövetkező időben várhatóan az autóipar veszi majd át a vezetést. Míg az előbbi szegmensben a digitális ikreket leginkább a bevezetés előtt álló termékek kivitelezhetőségének elemzésére, illetve hatékonyságának növelésére használják a mérnökök, addig az autóiparban mindezek mellett a látványos megjelenés megtervezése is a cél.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A sorrend: Samsung, Apple, Xiaomi

vas júl 31 , 2022
Az IDC adatai szerint a dél-koreai Samsung Electronics a június végével záródott negyedévben 5,6 százalékkal növelte kiszállításait, ezzel 21,8 százalékos piaci részesedésével megerősítette vezető helyét a világ legnagyobb gyártóinak listáján. Az amerikai Apple Inc. fél százalékkal növelte kiszállításait és a második helyre jött fel 15,6 százalékos piaci részesedéssel, míg a […]
Samsung Galaxy Note9