Három évre visszamenőleg jár az ICDL-bizonyítvány

ICDLA három évnél nem régebbi, 4-es és 5-ös informatikaérettségivel vizsgamentességgel, regisztrációs díj befizetése ellenében lehet igényelni ICDL-bizonyítványt — jelenteete be a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT). A társaság közleménye szerint az immár ICDL-nek (International Computer Driving License) nevezett oktatási keretrendszer egyre fontosabb a digitális kompetenciák megszerzéséhez, a meglévők javítására. A közlemény szerint ezt alátámasztja az is, hogy az informatika (új nevén: digitális kultúra) érettségi követelményei és egy hétmodulos ICDL bizonyítvány követelményei között jelentős átjárás van. (Megmagyarázhatatlan, de van egy halvány érzésünk, hogy az “akció” egyik, nem elhanyagolható célja, hogy javítsák a társaság pénzügyi egyensúlyát.  A -szerk- megj.)

Ezért is döntött úgy az ICDL hogy a hazai licenctulajdonos szervezet, az NJSZT, hogy már 2020-tól, hogy mentességet ad azoknak, akik rendelkeznek 4-es vagy 5-ös informatika érettségivel. Ez az idén is elérhető lehetőség azt jelenti, hogy az érettségizettek a megfelelő tudás birtokában könnyen egy olyan bizonyítványhoz juthatnak, amely a nemzetközi munkavállalásukban is nagy előnyt jelent. Az ECDL/ICDL rendszer minőségbiztosított módon kompatibilis az EU-s szintmérő követelményekkel, továbbá az itthon megszerzett bizonyítvány és tudás ugyanazt jelenti az EU-ban, Ázsiában és a világ több mint száz országában.

Az NJSZT 2020-ban 235,584 millió forint forgalom mellett, amiből 111,391 millió forint volt állami támogatás- 43,068 millió forint negatív nyereséget, azaz veszteséget ért el. Tavaly a 75,036 millióra csökkenő támogatás mellett is 293,607 millió forint bevételt ért el a társaság úgy, hogy a tárgyévi eredménye 53,575 forintra nőtt.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Haszonállatok húsában, tejében és vérében is találtak mikroműanyagot

szo júl 9 , 2022
Először találtak mikroműanyag-szennyezést marha- és sertéshúsban, tejben, valamint tehenek és sertések vérében – írta egy holland kutatás alapján a The Guardian. Az amszterdami Vrije Egyetem (VAU) tudósai próbakutatásukban a vizsgált hús- és tejtermékek háromnegyedében, valamint minden vérmintában megtalálták a mikroműanyagot. Kimutatták a szemcséket a vizsgált állati pellet (nagy nyomáson préselt […]
tehén