Bővül a Vodafone alapítvány Digitális iskola programja

A Tanoda program, a Nemzeti Köznevelési Portál és a Lego Education program bevonásával bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális iskola programja. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, a Vodafone Magyarország Alapítvány három éve indította el a Digitális iskola programot, az idei tanévben pedig szeretnék bővíteni a részt vevők körét, valamint mélyíteni a diákok és tanárok tudását. Ennek érdekében három partnert vontak be a munkába. A – több mint 1500 iskola által használt, mintegy negyvenezer feladatgyűjteményt tartalmazó – Nemzeti Köznevelési Portállal együttműködve céljuk, hogy a digitális kompetenciafejlesztés a mindennapi oktatás részévé váljon. A tanoda program célja hasonló a digitális iskola programhoz, mivel mindkettőnek a felzárkóztatás a célja, az összefogás részeként elsősorban hátrányos helyzetű térségekben működő tanodáknak osztanak ki 2019-ben száz tabletet és internetkapcsolatot is biztosítanak hozzájuk. A Lego Education programmal együttműködve pedig azt szeretnék megmutatni, hogy a programozás és a kódolás szinte játék, egyszerre fejleszthető vele a kompetencia és a kreativitás, amelyeknek nagy hasznát veszik majd a gyerekek a munkaerőpiacon. Az együttműködés keretében öt iskola kap Lego robot készletet – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.