A Tanoda program, a Nemzeti Köznevelési Portál és a Lego Education program bevonásával bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális iskola programja. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, a Vodafone Magyarország Alapítvány három éve indította el a Digitális iskola programot, az idei tanévben pedig szeretnék […]

Autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), a fejlesztést a kormány 450 millió forinttal támogatja – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Czibere Károly közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot az Országos Fogyatékosságügyi […]

 Továbbfejlesztik a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) által elindított Kontakt jelnyelvi videó-tolmácsszolgáltatást – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és a Sinosz elnöke. Czibere Károly közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot a Országos Fogyatékosságügyi Tanács […]

Informatikai eszközöket is vásárolhatnak a tanodák abból az ötmilliárd forintos támogatásból, amelyet a kormány a fejlesztésükre fordít – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Langerné Victor Katalin elmondta: a pénzt tanulást segítő felszerelésekre is el lehet költeni, ezek […]

Az információnyújtás az esélyteremtés egyik legfontosabb eleme – hangoztatta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy fogyatékossággal élőket segítő online adatbázis bemutatóján. A Kézenfogva Alapítvány a VIII. kerületben található, fogyatékossággal élők által működtetett Nem Adom Fel Cafe & Barban mutatta […]

Elsősorban közintézményekben segítheti majd a vak és gyengénlátó emberek tájékozódását egy Magyarországon fejlesztés alatt álló mobilalkalmazás, amely várhatóan 2018-ra készül el egy 2,5 millió euró értékű nemzetközi projekt keretében — közölte a projekt konzorciumának vezetőjeként a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel. A magyar ötleten és magyar […]

2

Bankjegy-, szín-, szöveg-, buszjáratszám- és zebrafelismerő mobiltelefonos alkalmazás készül látássérülteknek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében. A svájci forrású programban számos más kutatási projekt is fut, köztük olyan is, amelynek célja a látás részleges helyreállítása. A felismerő alkalmazás mobiltelefonos prototípusának bemutatóján Karacs Kristóf egyetemi docens, a […]

Bill Gates-szel, a Microsoft alapítójával, Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős EU-biztossal, valamint Linda McAvannal, az Európai Parlament fejlesztési bizottságának elnökével folytatott eszmecserét brüsszeli tanácskozásán a nyomor elleni globális küzdelmet támogató, Bono ír rockzenész társalapításában létrehozott, ONE.org nevű lobbiszervezet negyven fiatal aktivistája, köztük két magyar résztvevő, Józsa Veronika és […]

Vakok, gyengénlátók valamint az olvasási, tanulási nehézségekkel küzdők számára indítottak ingyenes magyar nyelvű internetes dokumentum-átalakító szolgáltatást. A RoboBraille elnevezésű szolgáltatást hétfőn, egy szakmai konferencián mutatták be az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. A Dán Vakok és Gyengénlátók Oktatási Központjának kezdeményezésére elindult RoboBraille egy egyszerűen kezelhető e-mail és web-alapú szolgáltatás, amely […]

  Mostanáig mintegy 17 millió okmányt rögzítettek az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) a biztosító elektronikus ügyintézési rendszerének kialakításához. Hámori István, az ONYF főosztályvezetője mutatta be a több mint egymilliárd forintos, Európai Uniós forrásból megvalósuló program részleteit. A projekt három részből állt: okmányok feldolgozásából, alkalmazások fejlesztéséből, valamint eszközbeszerzésből. Ennek keretében az […]