Felfüggesztenék Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogát

Központi Nyomozó FőügyészségPolt Péter legfőbb ügyész – a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként – indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

A Legfőbb Ügyészség a közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyeinek informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatásra, a közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére harmincmillió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – politikai befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza.

A közlés szerint Molnár – a korrupciós megállapodásról értesülve – megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár kérését tolmácsolta a férfinak. Miután a kft. elnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten negyvenmillió forintot adott át Molnárnak – állítja az ügyészség.

Közölték, hogy Molnár cselekménye társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének a megállapítására alkalmas. A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A büntetőeljárás országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására – így a tényállás részleteinek további tisztázására – a mentelmi jog felfüggesztését követően nyílik lehetőség – írta a Legfőbb Ügyészség.

Molnár Zsolt reakciója

Ebben az évekkel ezelőtti ügyben már 2022-ben kezdeményeztem mentelmi jogom felfüggesztését, és magánvádas büntetőeljárást indítottam a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért. Most is megerősítem: nem fogadtam el semmilyen kenőpénzt, semmilyen törvénytelen dolgot nem tettem, tiszta lelkiismerettel állok a vádak elé. Koholt vádak alapján próbálnak besározni, hiszen tudjuk, hogy vádalku során nem kell igazat mondani. Ismét kampány van, ismét személyes támadásokkal próbálják elterelni a figyelmet a valóságról.

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt minisztert

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Baja Ferenc, volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, egykori országgyűlési képviselőt. A Főügyészség tájékoztatása szerint a KNYF befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatti nyomozásában eddig hat embert hallgatott ki gyanúsítottként. Mint írták, a rendelkezésre álló adatok szerint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt. 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a részvénytársaság telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy társaság tett ajánlatot. A megalapozott gyanú szerint Baja Ferenc 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött, ugyanakkor hivatalos tisztséget a cégben nem töltött be.

A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását, a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével ne akadályozza. Előzetes megállapodásuk alapján a férfi 2019 novemberében Baja Ferencnek 30 millió forint készpénzt adott át. A politikus később arra hivatkozással is kért pénzt a férfitól, hogy sikeresen hárította el a keretszerződés cégre vonatkozó kedvezőtlen módosítását, ezért a férfi további hétmillió forintot fizetett ki, azonban az ezt követően Baja által havi rendszerességgel kért további két-hárommillió forint átadására vonatkozó kérést visszautasította – hangsúlyozza az ügyészségi közlemény. Baja nem ismeri el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen – olvasható a KNYF közleményében.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egyre kevesebbet költünk a neten

csü márc 7 , 2024
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása. Az online vásárlás ugyan továbbra is jelentős szerepet tölt be a kiskereskedelemben, ám a szektor korábban tapasztalt növekedése megtorpant. A KSH adatai szerint 2009-től 2021-ig az interneten értékesített áruk összértéke évről évre […]
webáruház, kosár, billentyűzet

És még ez is...