Az univerzum legfényesebb objektumát fedezték fel ausztrál csillagászok, egy kvazárt, amely naponta fal fel egy csillagot.
A The Guardian cikke szerint a mi Napunknál 500 billiószor fényesebb objektum fénye több mint 12 milliárd évet utazott, amíg elérte a Földet. Az ausztrál tudósok szerint a J0529-4351 elnevezésű kvazár (ősi, rendkívül fényes, energikus galaxismag, amelynek középpontjában egy hatalmas fekete lyuk található) tömege körülbelül 17 milliárdszor nagyobb, mint a Napunk tömege. A kvazárt a valaha felfedezett leggyorsabb ütemben növekedő fekete lyuk táplálja, amely naponta emészt fel egy csillagnyi tömeget. Az ausztrál kutatók először az Ausztrál Nemzeti Egyetem Új-Dél-Walesben található coonabarabrani Siding Spring Obszervatóriumának 2,3 méteres teleszkópjával észlelték az objektumot. A felfedezést az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Nagyon Nagy Teleszkópjával is megerősítették, amelynek főtükre 39 méter átmérőjű. (Ez a teleszkóp a világ egyik legnagyobb csillagászati távcső-rendszere, négy, egyenként 8,2 méter átmérőjű tükrös távcsőből áll. A -szerk- megj.)
Meghökkentő felfedezés
Az egyetem tudósai, akiknek kutatásában az ESO, a Melbourne-i Egyetem és a francia Sorbonne is közreműködött. Christian Wolf, az ANU tudósa, a tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta, hogy a világegyetem legfényesebb ismert objektumát fedezték fel, amelynek hihetetlen növekedési üteme „hatalmas fény- és hőfelszabadulással” jár. A fényt egy hét fényév átmérőjű akkréciós (anyagbefogási) korong bocsátja ki. Ebben a korongban örvénylik a fekete lyuk körül az odavonzott anyag, mielőtt átlépi az eseményhorizontot. Az anyag más anyagokkal való összeütközése okozza a hatalmas mennyiségű fény és hő felszabadulását.
Wolf magyarázata szerint az objektum olyan, mint egy tízezer Celsius-fokos, óriási mágneses viharcella, rengeteg villámmal, és olyan erős szelekkel, amelyek egy másodperc alatt kerülnék meg a Földet. A kvazár hét fényévnyi átmérője ötven százalékkal nagyobb a Naprendszer és a hozzá legközelebb eső csillag, az Alfa Centauri közötti távolságnál – fűzte hozzá Wolf. A tanulmány társszerzője, Christopher Onken meglepőnek nevezte, hogy az objektum, amely „szinte a szemünk előtt bújt meg”, ilyen sokáig észrevétlen maradt. Wolf elmondta, hogy a felfedezéssel kapcsolatban két érzés tölti el: egyfelől a meghökkenés, hogy a természet olyasmit produkál, ami minden eddigi elképzelést felülmúl. Másfelől viszont a felfedezés öröme tölti el, hogy sikerült megtalálni, mivel – ahogy fogalmazott – a természet nem könnyítette meg a dolgot.