Réteges öltözködés vagy egyetlen extra vastag kabát?

ozonee.huA zimankós időszak nem sokat váratott magára. S bár kisebb-nagyobb kilengések tapasztalhatóak az időjárásban, azért általánosságban kijelenthető: a tél beköszöntött, s nem úgy néz ki, mint ami mostanában akar továbbállni. Ilyenkor eléggé nagy dilemmát jelent, hogy milyen módon érdemes felöltözni. Rétegesen, három-négyféle ruhát is felhúzva, vagy elég egyetlen vastag felsőre apellálni, ami alatt egy pulóver még azért elfér? Melyik a praktikusabb, egyúttal esztétikusabb döntés?

Univerzális feleletek helyett jöjjenek az egyedi igények!

Az igazság az, hogy a színpompás férfi dzsekik palettája erre is, arra is kínál megoldást. Már ami az öltözködés mikéntjét illeti. Akadnak a palettában kifejezetten vastag, bundás variációk, amik önmagukban is megállják a helyüket. Viszont vékonyabb alternatívák is elérhetőek, mindazok számára, akik szívesebben gondolkodnak a réteges öltözködés jegyében. Természetesen ezek a kabátok a későbbiekben tavasszal, majd ősszel önálló viseletként is jó szolgálatot tehetnek.

Az, hogy kinek melyik variáns a szebb és hatékonyabb, teljesen egyénfüggő. Aki hajlamos könnyen kimelegedni, annak praktikus a réteges ruházat, így ugyanis a folyamatos jó közérzet megőrizhető és fenntartható átnedvesedés, befülledés, végül megfázás nélkül. Viszont aki nem szereti a túl sok macerát, annak tökéletes a pulóver plusz kabát kombináció, ami pazar komfortérzetet biztosíthat.

Az őszi kabátok a téli periódusban is ideális választások?

Nem feltétlenül. Pontosabban, visszatérve a fenti témához, aki a réteges öltözködés híve, egy kellően bélelt őszi kabáttal is átvészelheti a leghúzósabb zimankós napokat. Viszont mindenki másnak a divatos férfi téli dzsekik a legjobb alternatívák. Hiszen ezek a modellek minden egyes paraméterükkel a hidegre hangolódnak, azaz súlyukat tekintve könnyűek, ugyanakkor kiválóan szigetelnek. Ruganyosságuknak hála a mozgás bennük könnyed, illetve akadálytalan. Miközben a trendi stílusjegyek sem szenvednek hiányt.

A fotó forrása:

Nadya Korobkova / Shutterstock.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Minden részlet számít!

csü jan 27 , 2022
Mennyi magyar közmondás, szólás foglalkozik azzal, hogy a részletek lényegesek, mondhatni bennük bújik meg a kisördög. S bár ez számtalan módon értelmezhető – érdemes a legkevésbé sem szó szerinti áthallásként foglalkozni velük –, az bizonyos, hogy a mozaikos elrendezés az élet megannyi pontján arat. A művészetekben például az alkotások nem […]
i-puzzle.hu

És még ez is...