A romániai Ilfov megyei törvényszék szerdán jogerősen feltételesen szabadlábra helyezte Nagy Zsoltot, a korábbi Tariceanu-kormány távközlési miniszterét, akit nemzetközi bűnszövetkezet támogatása miatt ítéltek 2015 januárjában négy év letöltendő börtönbüntetésre. A szerdán kimondott ítéletnek a romániai bíróságok portálján megjelent kivonata szerint 2020. január 26-ig rendszeresen jelentkeznie kell az Ilfov megyei hatóságoknál, […]

A Magyar Telekom megállapodott a társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2018. évi létszámleépítésről, valamint a bérfejlesztés mértékéről. A társaság közel 350 anyavállalati munkavállaló elbocsátásáról állapodott meg az érdekképviseletekkel. További közel 160 főt a társasági projekt erőforrás-igények csökkenésével összefüggésben bocsáthatnak el. Az érintett munkavállalók jelentős része várhatóan 2017 végével távozik a társaságtól. A […]

A teljes magyar oktatási rendszer digitalizálása nem egyszerűen technológiaváltást jelent, a pedagógusok szerepét is átalakítja – állítja Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos. A biztos elmondta, az oktatási rendszer átalakításának célja, hogy a következő évektől csak úgy kerüljenek ki diákok a köznevelési, szakképzési rendszerből, csak úgy szerezzenek […]

Megépült az Óbudai Egyetem 4G laborja a Vodafone Magyarország jóvoltából, így a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán működő Híradástechnika Intézet hallgatói már a gyakorlatban is végezhetnek méréseket a teszthálózaton. Az első félévtől működő új laborban eddig csak elméletben elsajátított tudásukat bővíthették a diákok. A 4G bázisállomás telepítésével a Vodafone célja olyan […]

A vádlottak 2017. június 6-án késő este egy nagyobb társasággal szórakoztak Salgótarjánban. A társaság feloszlását követően a városközpont felé indultak, ahol a sértett egy már zárva lévő szórakozóhely lépcsőjén ült. Amikor észrevették, odamentek hozzá és meglátták a kezében a telefonját. Ekkor felszólították, hogy a telefonból törölje ki az adatait és […]

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy egyetlen mobilszolgáltató és szerencsejáték szervező cég sem hirdet pénzfeltöltős nyereményjátékokat. Az elkövetők jellemzően ismeretlen számról hívó, barátságos hangon bejelentkező telefonálók, akik valamely mobilszolgáltató, vagy nem létező szerencsejáték szervező cég nevében mutatkoznak be, majd arról értesítik a hívott felet, hogy nyereményjátékukon […]

Idén első alkalommal rendezi meg a ChaosStack fejlesztő versenyt a JÉG – Jövőt Építők Generációja BME diákszervezet. A kezdeményezés újraértelmezi a hackathonok világát. A szervezők célja, hogy olyan kihívás elé állítsák a jelentkezőket, ahol valós, cégek által biztosított feladatokon keresztül tudják összemérni tudásukat. A feladatok egy-egy szakterületet fednek le, így […]

A fiatalok okos internethasználatra tanításának fontosságáról beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt mondta, száz fiatalból 96 számára már rendelkezésre áll ehhez valamilyen eszköz. Közölte, a napi átlagban 112 perces internetidőből a fiatalok félórányit az iskolában töltenek a világhálón, az iskolai internetelérés terjedése más államokénál jóval jelentősebb, […]

A robotok és a programozás iránt érdeklődő gyerekek tömegeit mozgatja meg a FIRST LEGO League bajnokság világszerte. A miskolci regionális forduló elindításával az idei évadban 12 újabb magyar csapat kap lehetőséget a megmérettetésre. A FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő és programozó verseny célja, hogy szórakoztató formában vezesse be a fiatalokat […]

A Siófoki Járási Ügyészség többrendbeli kifosztás és lopás bűntette miatt emelt vádat két siófoki férfival szemben. A vádlottak kihasználva azt, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban a siófoki éjszakai szórakozásból hazatérő sértettek az ajtókat nem zárták be, illetve a hajnali, vagy kora reggeli órákban mélyen aludtak, a nyaralókba könnyedén beosontak. A […]