Vigyázat! Hamarosan zárul a regisztráció a ChaosStackre

Idén első alkalommal rendezi meg a ChaosStack fejlesztő versenyt a JÉG – Jövőt Építők Generációja BME diákszervezet. A kezdeményezés újraértelmezi a hackathonok világát. A szervezők célja, hogy olyan kihívás elé állítsák a jelentkezőket, ahol valós, cégek által biztosított feladatokon keresztül tudják összemérni tudásukat. A feladatok egy-egy szakterületet fednek le, így minden ügyességre, hozzáértésre, képességre szükségük lesz a versenyzőknek. A versenyre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy próbára tenné az iskolában vagy a munkahelyén megszerzett tudását. A ChaosStack egyik célja a versenyzők-versenyzők, valamint a versenyzők-cégek közötti kapcsolatok erősítése. A szervezők háromfős csapatok jelentkezését várják.

A résztvevők a verseny során olyan feladatokkal fognak találkozni, amelyekhez több mai technológia és platform ismerete is szükséges. Nem szükséges mindegyiket ismerni, de célszerű olyan csapattal indulni, melyben a tagok tudása a legtöbb területet lefedi. A személyes skillek, az ambíció és a csapatszellem alapvető kellékei a ChaosStack-nek. A verseny két fordulóból áll, egy online beugróból és egy élőfordulóból. A regisztrálni szeptember 30-án 23:59-ig lehet. Eddig az időpontig van lehetősége a csapatoknak beküldeni az online beugróhoz tartozó megoldásukat, majd október 7-én (szombaton) kerül sor az élőfordulóra. A versenyen történő részvétel díjtalan, a győztesek között pedig 500 ezer forint összértékű nyereményeket osztanak ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Most jó lenni Vodafone ügyfélnek

csü szept 21 , 2017
A Vodafone a hivatalos hatálybalépést megelőzve már 2017. szeptember 18-tól lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy a korábbinál jóval kedvezőbb feltételekkel kössenek új szerződéseket vagy hosszabbítsák meglévő előfizetéseiket. Az elektronikus hírközlési törvény 2017. október 24-én életbe lépő módosítása szerint a kizárólag SIM-kártyára vonatkozó előfizetésekhez 24 hónap helyett csupán 12 hónap (határozott) […]
Vodafone

Friss, ropogós