Szórakozásnak indult, rablással végződött

A vádlottak 2017. június 6-án késő este egy nagyobb társasággal szórakoztak Salgótarjánban. A társaság feloszlását követően a városközpont felé indultak, ahol a sértett egy már zárva lévő szórakozóhely lépcsőjén ült. Amikor észrevették, odamentek hozzá és meglátták a kezében a telefonját. Ekkor felszólították, hogy a telefonból törölje ki az adatait és adja oda nekik azt. A sértett többször is kérte, hogy hagyják őt békén, ennek ellenére továbbra is a mobiltelefonját akarták megszerezni tőle, és ennek nyomatékosítása érdekében veréssel fenyegették meg. A fiatal férfi azonban nem adta át a telefont, ezért mindkét elkövető ököllel ütni kezdte a sértett fejét, a fiatalkorú vádlott pedig fejbe is rúgta őt, majd elvette tőle a telefont. A tettesek továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy a telefon tulajdonosa abból adatait törölje ki, aki erre nem volt hajlandó, így ismét ütni kezdték őt, miközben egyikük a megrémült sértett táskáját is átkutatta.

Mindezek után a vádlottak a helyszínről a telefonnal együtt elmentek. A sértett az őt ért bántalmazás következtében zúzódásos és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett el a kezén és az arcán, az arcát ért ökölütések és rúgások miatt azonban súlyosabb, csonttöréses sérüléseket is szenvedhetett volna, ezek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető. A Balassagyarmati Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés kiszabását, míg felnőtt társával szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta vádiratában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.