Miskolc bekapcsolódik a világ legmenőbb robotépítő versenyébe

A robotok és a programozás iránt érdeklődő gyerekek tömegeit mozgatja meg a FIRST LEGO League bajnokság világszerte. A miskolci regionális forduló elindításával az idei évadban 12 újabb magyar csapat kap lehetőséget a megmérettetésre.

A FIRST LEGO League nemzetközi robotépítő és programozó verseny célja, hogy szórakoztató formában vezesse be a fiatalokat a tudomány és a technológia világába, ösztönözze a kreatív gondolkodást és erősítse a csapatszellemet a résztvevőkben. A tavalyi versenysorozaton 88 országból több mint 32 ezer csapat, összesen mintegy 255 ezer általános és középiskolás diák vett részt. A miskolci regionális forduló elindítása Észak-Magyarország 9-16 éves diákjai számára teszi lehetővé, hogy közvetlenül bekapcsolódhassanak a versenybe. A megmérettetésre 2017. december 16-án kerül sor, a nevezéseket 2017. október 13-áig várják a szervezők.

A feladat minden évben az, hogy egy központilag meghatározott témában a diákok saját kutatást végezzenek, majd választ találjanak egy való életből vett problémára egy általuk épített és programozott, automatikusan működő LEGO robot segítségével. A 2017-18-as év a vízről szól: arról, hogy hol találhatjuk meg, hogyan használhatjuk fel, miként tárolhatjuk és szállíthatjuk. A cél, hogy tudatosabban kezeljük az emberiség egyik legfontosabb erőforrását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szoftverfejlesztő központot nyit Budapesten a Continental

szo szept 16 , 2017
A közelmúltban megkezdte működését a Continental gyártási rendszereket támogató szoftverfejlesztő központja a cégcsoport budapesti gyárában. A projekt kiemelten fontos a Continental nemzetközi tevékenységében, mivel az új magyarországi központ világszerte nyújt támogatást a cégcsoport gyártási helyszíneinek. Az informatikai szolgáltatások területén komoly tapasztalatokkal rendelkező DXC Technology (Enterprise Services Magyarország Kft., korábban a […]
Continental

És még ez is...