1

A jövő évtől jelentősen megváltoznak a kötelező jótállás szabályai Magyarországon: az egyik legfontosabb újdonság a sávos jótállás bevezetése – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A jelenlegi egy év helyett a 2021. január elsejétől megvásárolt termékekre az árhoz igazodóan akár két-három év is lehet a jótállás időtartama – közölték. […]

1

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az LG Electronics Magyar Kft. (LG) kötelezettségvállalását, ami szerint a cég a jövőben önként kiegészíti kommunikációját mobilkészülékeinek víz-, por- és ütésállóságával kapcsolatban – közölte a hivatal. A hatóság versenyhivatali eljárásban vizsgálta, hogy az LG megfelelően tájékoztatta-e a fogyasztókat egyes mobiltelefon-készülékei víz-, por- és ütésállóságáról a […]

Egyre világosabb, hogy ha kényszerből is, de az ügyfelekkel fenntartott kapcsolattartásban is időugrás zajlott le a járvány miatt. A korábban csak tervezgetett it-fejlesztések most rohamtempóban jelentek meg a call és contact centerek esetében is. Számos nagyvállalat állt át egyik napról a másikra az otthoni munkavégzésre, de míg a közös hálózat […]

Világszerte a digitalizáció felgyorsítására ösztönözte a bankokat a koronavírus-járvány, a pénzintézetek hatvan százaléka bezárta vagy rövidített munkaidővel működtette fiókjait, és digitális fejlesztésbe kezdtek, ugyanakkor a magyar bankok lemaradása jelentős a digitalizáció területén. A Deloitte elemzése szerint a legjobban teljesítő bankok, az úgynevezett digitális bajnokok tisztában vannak azzal, hogy a felhasználói […]

Megújult fogadótérben és új élményelemmel várják a látogatókat Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban, az interaktív kalandjátékban a Festetics család élettörténetét ismerhetik meg a résztvevők. A szabadulószobában játszódó időutazás a második világháború végnapjaiba repíti vissza játékosokat: egy romos állapotba került kastélyszobában kell megkeresniük a Festetics család elveszett nemesi oklevelét – mondta el […]

Home Agent néven indított állandó távmunkaprogramot a Vodafone Magyarország meglévő és újonnan belépő ügyfélszolgálatos kollégák körében. A programmal a távközlési vállalat lokációtól függetlenül kíván munkalehetőséget teremteni, olyan munkavállalók számára, akik otthonaikat nem – vagy csak korlátozottan – tudják elhagyni, vagy olyanok számára, akik csekély munkalehetőséggel bíró térségben élnek. A Home […]

Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy Program indul, abban a magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező pénzügyi intézmények, hitelintézetek, biztosítók szerezhetnek minősítést. A védjegyet a Digitális Jólét Programban (DJP) vezetik be, hogy felhívják a fogyasztók figyelmét a digitális pénzügyi szolgáltatásokra. A program célja a digitális pénzügyi szolgáltatások iránti bizalom növelése. A digitális pénzügyi […]

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új megoldásokat vezetett be a megnövekedett adatigények kiszolgálására – közölte a hivatal. A KSH közleményében kiemelte, a koronavírus által teremtett helyzetben szinte hetek alatt vontak be új adatforrásokat, vezetettek be új adatgyűjtési módokat, adatfeldolgozási technikákat. A közlemény szerint a KSH az elmúlt öt évben több […]

Minden év októberének harmadik szombatja, idén október 17-e a javítás nemzetközi napja (Repair Day). A nemzetközi kampány célja, hogy megmutassák a javítás fontosságát, a közösségi javításban rejlő erőt, amellyel bolygónk védelme érdekében jelentős mértékben csökkenthető az elektronikai és egyéb hulladékok keletkezése. A közösségi javítóműhelyek (Repair Café) mellett a javítás nemzetközi […]

Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járványügyi helyzet, de csak hosszabb távon derül majd ki, hogy a növekedés mekkora része lesz tartós – összegezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy friss tanulmányában. A jegybank munkatársainak megállapítása szerint a járvány hatására 2020 első fél évében jelentős visszaesés történt a legtöbb […]