1

A Magyar Telekom 100 százalékos érdekeltségébe tartozó T-Systems Magyarország Zrt. adásvételi szerződést írt alá leányvállalata, a digitális egészségügyi szolgáltatásokat végző Pan-Inform Kft. értékesítéséről a magyar állam részére – közölte a Deutsche Telekom magyar leányvállalata. A közlemény szerint a vételár mintegy 5,5 milliárd forint, amely az adásvételi szerződésben rögzített feltételek szerint módosulhat. […]

Több mint négy és fél milliárd forint értékű, saját erőből finanszírozott beruházással közel duplájára bővítette gyártókapacitását az amerikai székhelyű Emerson ipari szoftver és mérnök vállalat Egerben. A most átadott fejlesztésnek köszönhetően 10 500 négyzetméteres hasznos területtel bővül az Emerson eddig 13 400 négyzetméteren működő egri gyára. A 4 milliárd 550 […]

A számítógéppiac túljutott a világjárvány miatt elért csúcsán, idén még kétszámjegyű bővülés várható, jövőre azonban már visszazuhan a kereslet. Az International Data Corporation (IDC) előrejelzése szerint idén 344,7 millió személyi számítógépet szállítanak ki a világon, 13,5 százalékkal többet, mint tavaly. A szervezet szeptemberben még ennél is nagyobb, 14,2 százalékos idei […]

A nagy energiaigényű adatközpontok építésének szabályozását írná elő Peking a helyi kormányzatok számára, Kína szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos céljainak elérése érdekében. A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság internetes oldalán közzétett tervezetben az adatközpontokat és az ötödik generációs (5G) telekommunikációs technológiát a jövő gazdasági és társadalmi fejlődéséhez szükséges stratégiai forrásnak és közcélú […]

Magyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítium akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM, a 264 milliárd forint értékű beruházással 631 új munkahely jön létre Debrecenben. A hajdúsági városban évente 108 ezer tonna katódot fognak előállítani, ez 1,35 millió elektromos autó akkumulátorának legyártásához megfelelő mennyiség. Az építkezés első […]

A 2021-es uniós igazságügyi eredménytábla adatai alapján Magyarországon – több uniós tagállammal ellentétben – nincs jelentős különbség a digitális fejlettség tekintetében a különféle eljárástípusok között, és a legtöbb mutatóban jól teljesít az ország – jelentette ki Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter szerint a közszolgáltatás sokszínű világában az igazságszolgáltatási […]

A Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. vezette konzorcium több részajánlatot is megnyert a Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség közbeszerzésén, összesen több mint 6,5 milliárd forint értékben. A kft. vezette konzorcium három részajánlati körben összesen 30 ezer tanári és tanulói notebook szállítására tett ajánlatot nettó 6,553 […]

Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Az NJSZT felügyelő bizottságát továbbra is Havas István, a Regillus Kft. ügyvezető igazgatója, az Ernst & Young korábbi vezérigazgatója vezeti. A bizottság tagjai: Gyenizse Pál, az Új Algoritmus Kft. ügyvezető igazgatója, címzetes egyetemi docens és Kornai Gábor, az AAM […]

Tisztújító közgyűlést tartott november 25-én a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Elnökségi taggá választották Svébis Andrást, a MOL csoport munkatársát, aki 2016-tól a MOL Magyarország CIO-ja, 2019-től pedig az újonnan alakult MOL IT & Digital GBS szervezet vezetője. Elsősorban a társadalmi szerepvállalás, a digitális tudás növelése és a hátrányos helyzetű […]

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezték ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének. Orbán Viktor döntése szerint Koltay András december 4-étől kilenc évig az NMHH új elnöke. A hivatal honlapján közzétett tájékoztató szerint Koltay a NKE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. LL.M. (Master of […]