Jövőre rossz lesz számítógép-kereskedőnek lenni

számítógép áruházA számítógéppiac túljutott a világjárvány miatt elért csúcsán, idén még kétszámjegyű bővülés várható, jövőre azonban már visszazuhan a kereslet.

Az International Data Corporation (IDC) előrejelzése szerint idén 344,7 millió személyi számítógépet szállítanak ki a világon, 13,5 százalékkal többet, mint tavaly. A szervezet szeptemberben még ennél is nagyobb, 14,2 százalékos idei bővüléssel számolt. A pc-eladások átlagos éves növekedési üteme (CAGR) 2022-2025 között már csak 3,3 százalék lesz az előző két év két számjegyű bővülése után az okostelefonok és laptopok támasztotta erős versenyben. Az intézet jelentése szerint a folyó negyedik negyedévben a globális pc-kiszállítások éves összevetésben 3,4 százalékkal csökkennek az ellátási láncok továbbra is fennálló problémái miatt, illetve a megnövekedett logisztikai költségek hatására. Az IDC előrejelzése szerint a globális táblagép kiszállítások esetében is hasonló a trend, azaz idén 4,3 százalékos növekedés várható, de ezen belül a folyó negyedévben 8,6 százalék lehet a visszaesés. Jitesh Ubrani, az IDC egyik kutatási vezetője úgy összegezte a helyzetet, hogy „a piac túljutott a pc-k iránti világjárvány-kereslet csúcsán”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Élesítették a Keler új rendszerét

csü dec 9 , 2021
ShareTweetPinShareA Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde közös tulajdonában lévő Keler Központi Értéktár Zrt. az előző hétvégén sikeresen élesítette új értékpapír-kiegyenlítési rendszerét. Az új értékpapír-kiegyenlítési rendszer elindítása egy több éve tartó, átfogó program első szakaszának lezárása. Demkó-Szekeres Zsolt, a Keler vezérigazgatója elmondta: a program fő célja volt, hogy hazai, […]
Magyar Nemzeti Bank

És még ez is...