Alapszabály: a mobilunkat nem adjuk kölcsön idegennek

okol-verA történet egyszerű: 2016. március 6-án 19 óra körül egy hívás elintézése ürügyén elkérték egy kiskunfélegyházi vendéglátóhely előtt tartózkodó férfi mobiltelefonját. A telefonálás befejezését követően a tulajdonos visszakérte a készülékét, azonban az elkövetők azt nem adták át sem neki, sem a sértett segítségére siető két férfinak. Közülük az egyiket megütötték, a másikat pedig megfenyegették a gyanúsítottak. Ezt követően a két férfi bántalmazta a sértettet, aki a megfélemlítés hatására a továbbiakban nem tanúsított ellenállást, majd az ismeretlen tettesek a készülékkel együtt elhagyták a helyszínt.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai az eset bejelentését követően azonnal megkezdték az ismeretlen tettesek felkutatását. A beszerzett információk alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy a bűncselekményt két fiatal követte el. A 19 éves B. Ádám putnoki lakost 2016. március 9-én 10 óra 30 perckor, a 23 éves H. Dávid farkaslyuki lakost másnap 22 óra 30 perckor fogták el a nyomozók. Mindkét férfit őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2016. március 11-én el is rendelt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Folyamatosan nő az e-könyvolvasók piaca

hét márc 14 , 2016
A Monacóban megrendezett DISTREE EMEA konferencián a PocketBook e-könyv olvasó márka nyerte el az otthoni szórakoztató berendezések gyémánt nagydíját. Az elismerés azt is jelzi, hogy a forgalmazók szerint az elektronikus könyvolvasók piaca töretlenül fejlődik. A konferencia Közép-Kelet-Európában a legnagyobb rendezvény, melyen a fogyasztói elektronikus eszközök forgalmazói, disztribútorai és gyártói vesznek […]

Friss, ropogós