Hogyan hajszolhat valakit a kiégés az öngyilkosság gondolatáig?

swanlake.huA kiégést az emberek csak ritkán tartják indoknak az öngyilkosságra, pedig ha nem vesszük komolyan, és nem kérünk segítséget, sajnos ez is egy lehetséges kimenetel… A kiégés ugyanis egy sunyi, lassan kialakuló betegség, mely odáig terjedhet, hogy az illető úgy véli, már nincs értelme az életének.

Persze ez csak a legvégső eset, de pont ezért tartják fontosnak felhívni a Swan Lake Központ rehabilitációs intézmény szakértői is a figyelmet arra, hogy a kiégést nem szabad elbagatellizálni. Nézzük is meg egy fiktív karakter, Dávid történetén keresztül, hogy hogyan döntheti romba valakinek az életét a kiégés.

Ahonnan már nincs tovább…

Dávid az ágy szélén ülve mereven bámul maga elé újdonsült szobájában, a rehabilitációs intézményben. Azért került ide, mert nemrég megpróbált véget vetni az életének. A csuklóján kötés és varratok emlékeztetik arra, hogyan próbálta felvágni az ereit otthon, a fürdőszobában. A barátnője talált rá, aki azonnal hívta a mentőket, így Dávid élete megmenekült.

De a családja jól tudja azt, hogy ezzel a tortúrának még nincs vége, hisz a fiú életében komoly problémák vannak, amik ehhez a tetthez vezettek. Dávid ugyanis komolyan gondolta. Tényleg nem akart már tovább élni. Nem látta a kiutat. De most kapott még egy esélyt, és itt a szoba nyugalmában elkezdi végiggondolni, hogyan is jutott el idáig.

Egy fényes karrier ígérete

Dávid kitűnő eredménnyel végzett az egyetemen, a gyakornoki tapasztalatának és a diplomájának hála pedig azonnal fel is vették a vágyott munkakörbe. Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkájába, imádta a beosztását, a főnökét jó fejnek tartotta, a kollégáival is hamar megtalálta a közös hangot.

Rengeteget dolgozott, szinte minden plusz feladatot elvállalt, és zokszó nélkül túlórázott. Hisz mindenkinek meg akarta mutatni, hogy őt okkal vették fel ide, képes teljesíteni az elvárásokat, és persze abból sem csinált titkot, hogy idővel szeretne feljebb jutni a vállalati ranglétrán.

Pár hónap után viszont Dávid azt vette észre, hogy egyre rosszabbul alszik. Lefekvés után sokáig csak álmatlanul forgolódott, az agya pörgött, azon gondolkodott, hogy milyen teendők várnak rá holnap.

Ám mivel alig pár órát tudott csak aludni, ezért reggelente nyúzottan kelt, és amíg meg nem ivott egy extra adag kávét, jóformán hozzá sem lehetett szólni. De nem volt helye fáradtságnak, hisz várták a sürgős elintéznivalók a munkahelyén.

Valami baj van!

Az alvási problémák nem akartak elmúlni, a folyamatos kialvatlanság miatt Dávid türelmetlen és ingerült lett. Rendszeresen konfliktusba kerül a főnökével, és a kollégái sem szívesen dolgoztak már vele együtt, hisz mindenbe belekötött, és sokszor olyan volt, mintha csak testben lenne jelen, de fejben teljesen máshol járna.

Dávid ekkor már folyamatosan szorongott, és pánikrohamok kínozták, persze ezt igyekezett eltitkolni. Végül olyannyira kimerült, hogy a halál gondolata egyre csábítóbbá vált számára. Hatalmas szerencse, hogy végül a próbálkozása nem járt sikerrel, és most lehetőséget kap az újrakezdésre.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lezárult az SMP Solutions okosiroda-projektje

vas jan 22 , 2023
Lezárult az SMP Solutions több mint 485 millió forintos okosiroda-projektje – közölte a társaság. A társaság 297 062 790 forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI Hivatal) a fejlesztésekre. A projekt keretében többek között tájékozódást segítő mobilnavigációt, vendégfogadó- és parkolástámogató alkalmazást, tárgyaló- és […]
okosiroda

És még ez is...